Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

vehetett ő át a nemzeti kulturális öntudat kincseiből, motívumaiból készen, hogy ez alkatrészekből mégis valami újat hozzon létre. Azt, hogy „nagyon megszűkültünk a magyarságba", már sokan kimondották, felpanaszolták; de azt is, hogy a magyar a maga anyanyelvét felejteni láttatik. Arra, 'hogy a többi európai nemzetek most önnön nyelvüket emelik, Révai, de előtte mások is rámutattak, hiszen oly áhítattal függesztette szemét nemzetünk a műveltebb nyugatra és annyiszor hasonlította össze a külállapotokat a belsőkkel! Jól megfeleltek mások is azoknak, akik a magyar nyelvet becsmérelték, és sokan kifejtették, hogy művelni kell a nyelvet. Egy nyelv sem származott a föld golyóbisán tökéletes erőbe, mások még gyengébbek voltak, mikor művelni kezdték őket: Tordai Sámuel 1772-ben fejtegeti ezt. Bessenyei nagy alaptételének előkészítéséről részleteiben is szóltunk. Azt, hogy a tudomány kedvéért az egész nemzet nem tanulhat meg egy idegen nyelvet, Révai megpendíti. Hogy minden nemzet a maga nyelvérül ismértetik meg leginkább, már Haller János [66] tudja a XVII. század végén, de a XVIII. század folyamán a németek is elismételgetik. — A nyelvművelésről és a nyelvújításról sokféle elképzelés kapott hangot mái eddig is. Bod sem purista, ő is átveszi a deák és görög terminusokat. A magyar nyelvnek Bessenyeiig is annyi hivatott és hívatlan dicsérő je volt, hogy utánuk szinte alig lehet újat mondani legnagyobb nemzeti kincsünkről: új megállapítás, mely a szépirodalom növekvő megbecsülésével függ össze, hogy a magyart „kivált poétaságra, éneklésre, régi történetek ellőbeszélésére . . . egy nyelv sem haladja meg". — A drámáról és a színjátszás meg nem becsüléséről nem Bessenyei szól először, hanem kevéssel előtte Teleki Ádám a Cid-fordítás előszavában [67]. — A Budára helyezett egyetem feladatairól Cserey Lőrinc [68] is beszél, de nem ilyen vonatkozásban. Hogy magyar szókönyvet kellene szerkeszteni, a szólásokat gyűjteni kellene, erre már Kalmár György biztat [69], de többek között Geidler József [70] is. Bod Péter utal arra, hogy közönséges dolgot közerővel kell fogni és felveti több helyen is 1756-tól kezdve Tudományos Akadémia felállításának szükségességét. A Magyarság néhány mellékesebb megjegyzésére nem is térek ki, félvén, hogy már így is tiszteletlenségnek, kegyeletsértésnek vehetik egyesek eljárásomat. De vajon nem az igazságnak szolgálunk-e, ha megmutatjuk, lehetőleg pontosan, hogy mi Bessenyei kultúrpolitikai programjában a nemzeti kulturális öntudat már eddig összehordott kincse, mit használ fel ebből épitőkövekül, s mit ad hozzá, amivel aztán újat alkot, előre viszi a nemzeti kulturális élet folyamatát? Nemzeti nagyságainknak nincs szükségük arra, hogy az utódok a dolgok nem ismerése miatt idegen tollakkal ékesítsék fel őket. Azt hiszem, Bessenyei egy cseppet sem lett kisebb a szemünkben azáltal, hogy beállítottuk őt is irodalmi életünk megszakítatlan folyamatába és megmutattuk kapcsolatait a magyar múlttal. Ebből az tűnt ki, hogy Bessenyei korántsem olyan „ahisztorikus, radikálisan újrakezdő" [71], hiszen akkor a kortársai meg sem értették volna. Ugyanazon a problémanyelven kellett neki is beszélnie, ha közel akarta vinni olvasói szívéhez azt, ami benne csakugyan új és lényeges. 102