Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

könnyű mesterség. Ugy vélem, hogy még ezt én sem tud)om s te sem,

1-" Nehéz a fordítás azért is, mivel a magyarban a szavak értelme nincs meghatározva, azután meg a francia rövid szavaival szemben a magyarban a verselésre alkalmatlan hosszú, terjedelmes szavakat találni: „halhatatlanságának, szerencsétlensége, boldogtalansága" sorolgatja Bessenyei, s hozzáteszi: „Keresd a szavakat és véghetetlen sokasággal tanálod őket."' (Ezzel a nehézséggel' már a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert is szemben találta magát!) „De ez még sem olyan terhes mesterség" — 'folytatja Az ember poémában Jegyzésében —, „mint a szónak egész megváltoztatása. Jön úgy a dolog ezerszer is, hogy ha szóval mondod nyelveden, melyen amott mondották, a magadéban minden méltóságátul megfosztod. Más szavakkal kell élned, nyelvednek amazzal ellenkező természete szerint, hogy azt felemelkedésében követhessed." Pedig a fordítónak mégis csak kötelessége (ha nem szolgai módon szórul-szóra fordít), hogy a gondolatokon/ kívül, kivált lírai természetű költői művekben, az eredeti lírai hevét és emelkedettségét is tolmácsolja a magyar olvasónak. Bessenyei hiányolja is ezt a magyar Miltonban: „ ... Mert ez a fordítás, mely Miltonban magyarul megjelent. Miltonhoz képest kevesebb semminél. Utói kellett volna a poétaságának felemelkedését és elméjének méltóságát érni. De ez nem telik oly könnyen, mint a pipa 'közben való beszéd"(Az idézett Jegyzés e\sö fogalmazásából.) Bessenyei tehát tudíja azt, hogy milyen az igazi fordítás. Ö maga azonban nem így jár el, mert más a célja műveivel és mert hiányzik belőle, vagy csak olykor ihleti az a költői hév, mely Kármán prózáját költői magasságokba emeli, Csokonai lantján pedig a magyar líra addig legszebb hangjait csalja elő. • • VIII. Fel kell vetnünk még a kérdést, mennyire tudta Bessenyei az általa támasztott követelményeket stílusában megközelíteni. A kérdés teljes megválaszolása újabb tanulmányt követelne. E helyen néhány rövid utalással kell megelégednünk. — Az ellenforradalmi korszak történetírása érthető okokból igyekezett Bessenyei írásművészetét kisebbíteni. Szekfű Gyula a Magyar Történet V. kötetében azt írja: „Magyar írásmódja nem különösen nevezetes, előtte a barokk-korszaknak szinte névtelen írói is könynyebben, folyékonyabban tudtak magyarul írni, nem is szólva a nagy nyelvművész Faludi Ferencről, kinek stílusához képest 372;