Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

magány, a belső szomorúság teszik filozófussá, a magyar felvilágosodás legegyetemesebb gondolkodójává. Magános töprengéseinek eredményeivel akarja tanítani az embereket, ez az ő hivatása, ez az ő boldogsága: „Hagyjatok engem magánosságomban élni, olvasni, írni", ez a kérése a haza ifjúságához A filozófus Ajánló levelében. A tanításról, az embernevelés művészetéről, volt sárospataki tanárairól mindig nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett meg: „Ti vagytok elme mesterek, erkölcsi orvosok, és nevelőatyák ... mi lehet hivatalotoknál nemesebb, szolgálatotoknál hasznosabb? . . . valaki embert oktat, hirdető papja az igazságnak, s nemzetének orvosa. Oly kötelességnek teljesítése, melyet érezni több a hírnél, s futó dicsőségnél." (A méltóság keserve előtt: A hazának ifjúságát oktató bölcs professzoraihoz tett beszéd.) — Jellemzőek ilyen összefüggésben irodalomtörténeti korszakhatárt jelző müve főhősének, Agisnak első szavai, melyekkel a színpadra lép: „Hív Ágézialus, menjünk tartózkodva — Spárta falai közt népünket oktatva." A feladat, amit Bessenyei maga előtt látott, nem volt kis dolog: tanítani embertársait, honfitársait, egész nemzetét. Sokszor talán meg is torpan,t e feladat előtt, vívódott magában hogy van-e értelme annak, hogy az elmélkedő magánosságból kilépve beszéljen az embereknek. Nagyszerű írása ilyen szempontból a lelkével való beszélgetése, mikor húzódozik az írástól, és inkább még pihenni akarna: a lelke biztatja, a lelkiismerete nem hagyja nyugodni: „Ügy, de látod, milyen szépeket gondotok, kár őket elveszteni, kelj fel ebbül a kis halálból, fogj pennát, írj magyar polgártársaidnak a jó erkölcsökről ... írj azoknak, kiknek születéssel nagy elméjek van, hogy világosságra nem találhatnak, csak setétségbe maradnak." {A holmi. XX.) A fiatal testőr sokszor kétségeskedik, vajon ment-e előre a világ a tanítás folytán, vajon nem hiába minden, s az emberek csak maradnak, amilyenek voltak azelőtt: vadak, gyűlölködők, gonoszak. Kétség ébred benne, szívesen fogadják-e embertársai ,a tanítást. Gyönyörű lírát eredményez ez a vívódás a maga tanulása és tanító törekvései értelméről. (A holmi. V. Emberi szív.) Érezzük, milyen komolyan veszi a dolgokat ez a nemes testőrző, mennyire látja, hogy életének alapvető problémájáról v)an szó. Mennyire tudja, hogy neki nem lehet csak annyi a kötelessége, hogy felséges urak szobái előtt őrt álljon. Nemzetének sorsa felett kell őrt állania. A hazaszeretet csitítja el kétségeit. Igenis tanítani kell, terjeszteni kell a világosságot még ha magunk sem vagyuk nyugodtak, ha a legmélyebb dol335;