Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv
gokon való gondolkodás lelkünk nyugalmát tépi is fel. A hazájától sokáig távollevő emberben még elemibb erővel tör 'fel az édes haza iránti sóvárgás, és csak annál szigorúbb kötelesség gyanánt tűnik fel e haza szeretete. ,,E szó., hazafiúság, — olvassuk A holmiban — oly kötelességet tßszen, mely alól a világon semminémű dolog, ok, idő, alkalmatosság fel nem szabadíthat. A hazáról, melybe legelőször napunknak világát megláttad, melynek gyümölcsével, tejével, törvényével, védelmével egész ifjúságra, emberi korra hozattál, mi módon mondhatsz le, és az ahhoz való kötelességről? . .. Nagy atyáidnak tetemei mind hazádnak földjébe nyugosznak, kik a helyet, hol születtél számodra is sok nemes véreknek kiomlásáyal védelmezték és szerzették." — E nemes hazaszeretet ihleti Bessenyei minden sorát. E hazaszeretet az a belső kényszer, mely őt a tanulásra, a töprengésre és a tanításra készteti. „Nem tudom, megvallom!, miért cselekszem ezeket: érzek bennem oly erőt, mely feléjek húz, fáraszt és úgy gondolom, hogy olyan vagyok, mint a plánta, melynek nőni kell, ha meleg nap süti és hideg eső éri. Csinálom azt, amire ösztönöztetem .. ." (A holmi. V. Emberi szív.) Ez a belső kényszer egy pillanatig sem hagy alább az öregedő Bessenyeiben sem. 1796-ban is arról az „ellene állhatatlan hajlandóságáról beszél, mfely az emberben él, „hogy értelmét akár írással, akár beszéddel mással közölje, és ha lehet helyben hagyassa". (A méltóság keserve.) Halálának komor éjszakáját is felderíti majd annak a tudata, hogy írásaival sírjából is elevenekhez szólhat ki. írni annak, aki írni tud, kötelesség a haza iránt. Orczy Lőrincnek üzen: „hogyha érdemeivel hazája magyarainak kinyomtatott munkáival nem szolgál, tehát kitöröljük nevét a jó polgárok és poéták társaságábul". (Bessenyei György Társasága. Bessenyei Bartsainak.) — De az írónak nem is lehet nagyobb gyönyörűsége, mint ha nemzetéhez szólhat. „Szerencsés és bold|og örökre egy oly tudós, ki elméjével s érzékeny szívével édes nemzetét akár megilletődésre, akár elmosolyodásra vihet! Valaki hazájának gyönyörűséget tehet, minden egyéb világi dicsőséget sokkal felül haladott! ... Egy nemzetnek reádt való mosolyodása a halálnak keservét is édességre hozza sziveden." (A méltóság keserve Előszavában.) — A tudós és a költő még egy személy, mivel nálunk abban az időben tudomány és irodalom még nem különültek el teljesen egymástól. Egyforma jogosultsággal állnak egymás mellett: az elme és az érzékeny szív, a megilletődés és az elmosolyodás. Bessenyei is tudós és költő egy személyben, a !ki oktatva gyönyörködteti és 336;