Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Perényi János: A konzultáció szerepe a nyelvtan tanítási gyakorlatainak előkészítésében

sokat veszem sorra. lílyennek tekintem a fogalom lényeges jegyeinek feltárását a megfigyeltetés logikus vezetésével, az ehhez kapcsolódó kísérő szemléltetést, a látszólag csupán technikai kérdés számba menő táblázatok kialakítását. Igen fontos a gondolkodásra nevelés és a materialista világnézet kialakítására a nyelvtanban adott lehetőségek felhasználása. Ezek a kérdések annyira fontosak, hogy mindegyiket részletesen ke'ílene 'feldolgozni — ia legközvetlenebb gyakorlat szempontjából. Az ugyanis, hogy a nyelvtan tanítását fel kell használnunk a gondolkodás nevelésre, a materialista szemlélet kialakítására, elvben tisztázott. De az elvektől — a didaktika és a szaktárgy módszertanának elvi megállapításaitól is — a gyakorlati megvalósításig hoszú az út. Általában törekszünk a nyelvtan tanításában a törvényszerűség felismertetésekor gondolkodtatni, a gyakorlás anyagának és a házi feladatnak kiválasztásakor is azt keressük, hogy a megoldás ne lehessen gondolkod'ás nélkülfi gépies munka. Ez azonban még nem a gondolkodásra nevelés, hanem csak a meglévő, nagyon is különböző mértékű képesség felhasználása. A gondolkodásra neveilés,, a logikus gondolkodás módjának megtanítása éppoly tervszerű munka, mint akár a nyelvtan törvényeinek felismertetése. Nem lehet kívánt eredménye a „Gondolkodjatok!" felszólításnak, sem biztató, sem kemény, de még ingerült formában sem, ha a gondolkodás bonyolult tevékenységének elemeit, az elemek felhasználásának módját nem tanítottuk, nem gyakoroltuk előbb. Tanítsuk meg a tanulókat a hasonlóság felismerésére. Pl. egy ismert Petőfi-vers szövegén: 1. A mondanivaló értelmes részekre tagolódik (mondatok, szavak); 2. a tagolást a beszéd mindkét alakjában érzékeink segíségével vesszük észre,, i 3. a tagoltság, az összefüggő beszéd szakaszainak elkülönítése teszi Itehetővé ia beszéd megértését. Ezekkel szembeállítjuk a különbségeket. Az értelmes részek nem egyenlő értékűek: mondat — szószerkezet,— szó. Különbség van az elkülönítés eszközeiben is: élőszóban a szünetek (ezek is különböző időtartamúak), írásban a megfelelő írásjelek (mondatzáró és a mondaton béliül használt jelek). Ezek felismerése közelebb visz a célhoz, az adott nyelvi tény lényegének felismeréséhez, s lehetővé teszi a következtetést: a beszélők mindegyikének egyezően kell tagolnia beszédét szóban és írásban, ha azt akarják, hogy a hallgatók a beszélő szándékának megfelelően értsék a mondottakat 232;