Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. (Fejezetek a magyar nyelvtantanítás történetéből. 1849—1900)
ugyancsak 3 órában tanítottak igetant, „ige- és névhatározók használatáról szóló nyelvtani gyakorlatokkal." A III. osztályanyaga: a szókötés főbb szabályai, különösen a „szóegyeztetés és szóvonzatról szólók." Olvasási és helyesírási gyakorlatok is tarkították az anyagot. A IV. osztályban a nyelvtani anyag: szókötés. 9 Az 1850-es években újra felvetődött a tantervekkei és a tankönyvekkel kapcsolatos, s a gyakorlati vonatkozásokat is érintő kérdés. A nyelvtudomány erősödésével mind nagyobb igényt támasztottak a magyar nyelvtankönyvek irányában is. A jó magyar nyelvtani tankönyvre valóban szükség volt már. Azok az elméleti elgondolások, amelyek ezekben az években napvilágot láttak a tankönyvekkel kapcsolatban, általában azt kívánták, hogy a magyar nyelvtani tankönyvek legyenek eredetiek, a nyelvtant „egészletes ugyan, de a tanulók tehetségéhez mért terjedelemben ismertessék» nyelvtisztasággal és nyelvtanilag szabályosan szerkesztett mondatokban fogalmazzák meg" a szabályokat, ne legyenek a nyelvtankönyvek „a tanorzás" (plágium), sem a „tancsempészet" (compillatio) példái. Emelkedjenek fel „a tanfércelések" nívoüanságáról az igényesebb iskolai könyvek nívójára. Különösen megértjük azt a követelményt, hogy „a tankönyvekben nyelvtani szabályosságon kívül nyelvíisztaság is kívántatik". De a nyelvtisztaság kívánása nem azt jelenti, hogy merev puristák legyenek a nyelvtankönyv szerzői, s mindent magyarítsanak. Az egyik kortársi vélemény szerint íurcsa lenne, ha még a tulajdonneveket is magyarítanák, s Drezda helyett pl. Darázs nevet találnánk valamelvik tankönvvben. 1 0 A magyar nyelvtankönyvekkel kapcsolatos követelménynek jelölték meg azt is, hogy ezek a nyelvtankönyvek „tekintélyszabta egység és azonosság szerint készíttessenek, s bennük nyelvünk egységét minden önkényszülte divergentiáktól megmentsék." Mert míg az egyik nyelvtankönyvben „arra intetik a tanuló, hogy a melly, milly, illy, olly rosszul, másrészről pedig hogy két 11-lel jól íratik. Míg egyik vélemény tisztán c-t, a másik cz betűt követel, míg egyik valljon-t, a másik vajjon-t, a harmadik pedig vallyon-t mondat s írat, míg egyik három hangzatú e, é, é betűt tanít, a másik két ihangzatú e, é betűt, a har madikat pedig ö-vel cseréli fel. Míg egyik a több birtokos egyes birtokát kivétel nélkül -uk, -ük, -juk, -jük, másik szabályosan -ok, -ök, -jok, -jök, vagy a kivétel szerint -uk, -ük, és -juk, -jük szótagokkal íratja s ejteti ki..." Ez a megfigyelés elsősorban arra vonatkozik, hogy a magyar nyelvtant tanító pedagógusok nagyon igényelték az egységes beosztású, s egységes termino12
