Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

gásolni, sőt helyes is, ha a tanár összefüggően is értékeli, röviden bírálja valamennyi feleletet a számonkérő rész után. Ma már ieiéggé általánosan elterjedt a feleletek rövid bírálata. Gyakran találkozunk azzal* is, hogy a tanulókat a tanár bevonja bírálatba, mintegy a tanulókkal bíráltatja meg a feleletet, természetesen úgy, hogy az Osztályzat eldöntése a pedagógus kezében van, érvényesül a pedagógus vezető szerepe. •! > • 1 Néhány tárgyban a tanulók munkájának, teljesítményének bírálata — speciális problémák miatt — külön figyelmet érdemel. A fogalmazás tanításában különösen fontos a követelmények pontos tudatosítása, az állandó, rendszeres — tartalmi, szerkezeti és stílusbeli — bírálat. A fogalmazás tanítás gyakorlatában elég sűrűn előforduló hiba, hogy a kritika formális, inkább individuális, egyénileg javító jellegű. Vannak pedagógusok, akik szerint a gyengébben fogalmazó tanulóknak inkább segítségre van szükségük, mintsem bírálatra, mert a bírálat esetleg gúnyolódásra adhat alkalmat az osztályban. A „kritikának" és a „segítés"-nek ilyen elkülönítése és a csak egyéni segítés helytelen gyakorlat. Amint Nyikolszkij („írásbeli fogalmazás tanítása" Bp, 1952. Közokt. K. 166. 1.) helyesen megállapítja: „De vajon a kritika nem maga is a segítség egyik formája-e? És miért kell a gunyoros és olykor felelőtlen megjegyzéseket elkerülhetetlen jelenségnek tartanunk? Nyilvánvaló, hogy ilyenekre csak ott kerül sor, ahol az osztállyal végzett nevelő munka gyenge. És mi indokolja ezt az eredményt a megbírált dolgozatok íróinak érzékenységével, bántódottságával szemben? Nem, a tanulókat igenis hozzá kell szoktatni ;>z éles kritikához, sőt indokolt esetben még az iróniához is, de ez a kritika legyen komoly, igazságos, megérdemelt, az irónia pedig okos és nem gonoszkodó. Mennél gondosabban hajtja végre a tanár a fentieket, annál több lesz év végére a hibátlan dolgozatokat író tanulók száma." A rajz tanításának elmaradhatatlan része a tanulók munkájának, rajzainak! bírálata. Ez a rendszeres bírálat nélkülözhetetlen a valóság tárgyainak, jelenségeinek mélyreható rajzi elemzőképessége, a megfigyelőképesség és az ábrázolóképesség fejlesztése szempontjából. Szorosabban vett nevelési szempontból pedig a rajzok óravégi bírálatának a tanulók közösségi nevelését kell szolgálnia. A jó rajzok tapasztalatából az osztály közösség tanul, a rossz rajzok hibáit a közösség feltárja, kollektív munkával, így segíti az osztály bírálata a gyengébb rajzolókat. Balogh Jenő a rajzóra végén történő bírálatok fontosságát sok tekintetben helyesen értékeli: (Balogh Jenő: , A rajz tanítás elvi alapjai.)" Bp. 1954. Tankönyvkiadó. — 97—98. lap.) „.. .a közösség építése a mi tantárgyunkban (t. i. a rajzban) nagyon fontos kérdés. Az ábrázolási folyamat maga szubjektív jellegű, s ennek megfelelően a neveilői irányítás is messzemenően egyénekre vonatkozik. A rajz óra ezek szerint talaja lehet az individualista nevelésnek is, mintahogyan régen az is volt.". Balogh Jenő a rajz óra végén a következő kérdéssel indítaná meg a tanulók rajzainak közösségi bírálatát: „Nézzük meg, milyen munkát végeztünk? — A kérdés mögött pedig ilyen gondolatsor húzódik meg: Volt egy közös célunk. A célt együttes erővel igyekeztünk megközelíteni. Ki lett közülünk elő-őrse, kik az élosz112