Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

vonását kezelte. Nem helyes sem elméleti, sem gyakorlati szem pontból, ha a bírálatra'önbírálatra nevelést külön választjuk a közösség kialakításától. Lázár György mesterkélt! neveléstani rendszerezése, ,a neveléstani alapkérdések összefüggéseinek kidolgozatlansága, a kérdésfeltevés elvontsága odavezetett, hogy a bírálatra-önbírálatra nevelés nem került a maga reális, gyakorlati összefüggéseinek megfelelő helyre. Sok tekintetben azt mondhatjuk, hogy a helyes bírálókészség fejlesztése terén iskoláink, ifjúsági mozgalmi nevelésünk gyakorlata megelőzte az elméletet. Hogy itt a magyar pedagógiai elméletnek bizonyos lemaradásáról van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem jelent meg egyáltalán nagyobb munka a bírálat és önbírálat fejlesztéséről, csupán néhány, a közösségi neveléssel' foglalkozó munkában történik utalás a bírálatra-önbírálatra. (így: Ágoston György- „Közösségi nevelés és az úttörő mozgalom" c. müve.) Az osztályfőnöki munkáról szóló két kiadvány és az általános iskolai és középiskolai pedagógusok nevelési tapasztalatait feldolgozó két kiadvány, továbbá a Pedagógiai Tudományos Intézet két belső használatra szánt tanulmánya tartalmaz még értékes, konkrét adatokat a bírálatra, önbírálatra vonatkozóan. 6 Ugyanakkor a probléma elhanyagoltságát az is mutatja, hogy szorosabban, a közösségi nevelésről az ipari tanulóotthonok belső életéről szóló pedagógiai munka ? sem a közösség kialakításának módszerével, sem a nevelési értekezletekkel kapcsolatban nem említi a bírálat és önbírálat fontosságát. A Köznevelésnek az 1950.-es párthatározat óta egyetlen cikke sem foglalkozott kifejezetten a bírálat, önbírálat fejlesztésével, jóllehet azóta a párthatározatok állandóan kiemelik a bírálat és önbírálat jelentőségét. Csupán kiüenc olyan cikk van a „Köznevelés" évfolyamában 1950—56-ig, * amely bizonyos, többé kevésbé lényeges vonatkozásokat említ a bírálat— önbírálat fejlesztésével kapcsolatban. A Köznevelés cikkei voltaképen három oldalról, három vonatkozásban vetik fel a bírálat—önbírálat pedagógiai kérdéseit: a) A közösségi nevelés, osztályfőnöki munka, úttörő szervezet élete, b) Az osztályozás, feleletek értékelése, bírálata, c) A pedagógus kollektíván belül bírálat—önbírálat kérdése. Nem szorul bővebb kommentárra, hogy ezek a vonatkozások, melyek öt évi cikktermék eredményei, korántsem tárják fel a bírálat-önbírálatnak és az ide vonatkozó gyakorlati pedagógiai kérdéseknek azokat a problémáit, amelyek iskoláink, tanulóotthonaink, ifjúsági szervezeteink életében jelentősek. Amellett azonban, hogy ez a cikkanyag korántsem ad teljes képet, sem el méleti, sem gyakorlati vonatkozásban a bírálókészség fejlesztéséről, az is hiányosság, hogy nem rendszeres pedagógiai össze100