Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

függéseikben vetik fel a kérdéseket, illetve hiányzik az olyan tanulmány, amely az ilyen, valamennyire szintetikus kérdésfelvetést megkísérelne. Ezek a tények kétségkívül arra vallanak, hogy a bírálat-önbírálat kérdéseiben neveléstudományunk elmaradt gyakorlatunkhoz képest. Ez az elmaradás megmutatkozik abban, hogy: egyrészt nem tükrözi a gyakorlatban felmerült problémákat, másrészt nem általánosítja és rendszerezi a tapasztalatokat s mindebből következően: nem mutat és nem is mutathat' utat a pedagógiai gyakorlat számára. Az MDP Párthatározatai nagy jelentőséget tulajdonítanak a pártszerű bírálatnak és önbírálatnak. Hiba tehát, ha pedagógiai tudományunk nem foglalkozik a Párthatározatok szellemében a bírálat és önbírálat tervszerű fejlesztésének problémájával. Mindez alapvetően összefügg pedagógiai tudományunk pártszerűségének követelményeivel is. # III. Neveléslél'ektani vonatkozások. A bírálat-önbírálat a magasabb idegtevékenység legbonyolultabb analitikus-szintétikus működései közé tartozik. Hiba lenne tehát a bírálókészség megnyilvánulásának ősi alapját a pavlovi „mi ez?" (más szóval tájékozódási) reflexben és az ezzel kapcsolatos ingerlési és gátlási folyamatokban, aktivitásban keresni. A kérdés sokkal szövevényesebb, mert a bírálókészség megnyilvánulása elszakíthatatlanul a pavlovi 2. jelzőrendszerhez kapcsolódik és kifejezetten humán pszichikai megnyilvánulás. Az sem hagyható figyelmen kívül hogy a bírálókészség jellegzetesen komplex megnyilvánulás, melyben a megismerési folyamatokkal együtt nagy jelentősége van az emocionalitásnak, akaratnak is. A bírálókészség egyik jellegzetes példája a lelki folyamatok és a cselekvés, aktivitás dialektikus kölcsönhatásának. (Vö. Kardos Lajos: „Pavlov kutatásainak jelentősége a létektanban" c. művének XI. fejezetét: A lelki jelenségek és a cselekvés dialektikus viszonya.) A bírálókészség e bonyolult voltából és a tevékenységgel való szoros kapcsolatából két következtetés adódik a bírálókészség fejlődéslélektani vizsgálata előtt: a) A helyes bírálókészség feltételez bizonyos mértékű pszichikai fejlettséget, tehát általában aligha lehet a kisebb gyermekkor sajátossága; b) Ugyanakkor viszont rendkívül erősen függ a bírálókész101