Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Kármán műve-e A fejveszteség? (Megjegyzések a XVIII. századi magyar stíluskutatás módszertani kérdéseihez)

kell. Igyekszik Báróczi is az éríelmet „amennyiben lehetett..., a magyar nyelvnek természetéhez alkalmaztatni." (Erkölcsi mesék. 1774.) A modern magyar széppróza létrehozásáért folyik itt a harc. Stílúsreform kell, mely alkalmassá teszi a hazai nyelvet a modern európai gondolatformák és tartalmak helyes tolmácsolására. A jövő azokat igazolta, akiknek volt elegendő Ízlésük és nem forgatták ki nyelvünket eredeti mivoltából erőszakos újításokkal, de mertek új szépségeket hozni a magyar nyelvbe. Ezeket kell meggondolnunk, amikor ma. számoukérjük felvilágosodás korabeli íróinktól az idegen szépségeket, legtöbb esetben az ún. germanizmusokat. Először is nagyon nehéz megállapítani, hogy mi az idegenszerű a XVIII. században. Van egy sereg olyan idegen szépség (vagy ha tetszik, hát idegenszerűség) nyelvünkben, melyet nyelvérzékünk már teljesen elfogadott, és ezért ezeket nem érezzük többé idegennek. A kortársak számára viszont talán épen ezek képezték a megbotránkoztató értelmetlenségeket. De megfordítva is, mai nyelvérzékünkből kiindulva, hibáztathatunk régi íróinknál olyan kifejezéseket, melyek számunkra idegenszerűek, de a kortársak számára nem voltak azok. Gálos Rezső pl. az említett helyen egész más példákat hoz fel germanizmus címen, mint a korabeli kritikus. Közös vonásuk viszont, hogy mindketten fennakadnak A fejveszteség archaizáló szándékán. A bécsi kritikus is kifogásolja a „Ne akard nehezen tartatni jó Szt. Andrási" és az „örvendem esméreteteken" kifejezéseket. Gálos 12 példájából 9 dialógusokból való, melyekben a stílus szándékos régiessége teljes erővel érvényesül. Ezek a germanizmusok tehát nem mások, mint a XVI. századi magyar nyelv elemei, melyeket különöseknek, idegenszerűeknek tart a bécsi recensens és Gálos, és egyszerűen rájuk sütik, hogy germanizmusok. A korabeli kritikus bizonyára személyesen is ismerte Kármánt még bécsi tartózkodása idejéből, és a germanizmusokat egyszerűen németes műveltségével magyarázza. Gálos azonban tovább megy és egészen helytelen következtetésekre jut el. Szerinte annyira idegenszerűek, annyira durván németből fordítottak ezek a kifejezések, mondatok, hogy a németül kitűnően tudó Kármán nem is követhetett el a fordításban ilyen hibákat, tehát nem lehet a novella szerzője, ill. fordítója sem. Csak két példát hozok fel a Gáloséiból. A „Szántál-e immár valamely ifjat egy leányodnak?" kérdésben a határozatlan névelő németes használatát látja. Kármán azonban itt a XVI. századbeli nyelvhasználathoz nyúlt vissza, amely az „egy"-et sokszor „egyetlen" értelemben használja. Pl. Bornemisza Péter Elektra, I. 5. „Ö, én egyem 299,