Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Félmagánhangzó, magánhangzó, vagy mássalhangzó-e az „[nyelvtörténeti karakter]"?

melyike — mint láttuk — tartalmát és funkcióját illetően, vagy tisztán konszonáns „j" vagy nem szótagalkotó vokális „j". Mivel pedig a második esetben sem konszonáns, sem tipikus vokális nem forog fenn, mert hiszen a teljes értékű vokálistól megkülönbözteti az, hogy nem szótagalkotó, az igazi konszonánstól pedig megkülönbözteti az, hogy a képzésénél nincs meg a nyelvhát és szájpadlás között az a rés, amely levegő súrlódást idézhetne elő, felmerült a félmagánhangzó, vagyis a nem teljes értékű magánhangzó elnevezés. Csakhogy a szláv nyelvtudomány a nyelvtörténeti fejlődés folyamán keletkezett ú. n. redukált hangokat szokta ilyen névvel illetni, és amint láttuk az előbbiekben, a félmagánhangzós név gátját vetné bizonyos nyelvtani egyszerűsítéseknek is. Olesch azt ajánlja, hogy az „Й''-t és a lágyságjelző magánhangzókat tartalmi és funkcióbeli előfordulások arányának megfelelően nemszótagalkotó „i"-nek nevezzük, én Steinitz professzor véleményéhez csatlakozva, jobbnak tartom, ha a ,,j" hangot jelölő „й- -t (és a lágyságjelző magánhangzók /-elemét) egyszerűen a mássalhangzók közé soroljuk. J egyzetek 1 Erre nézve v. ö. Kniezsa István: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. Akadémiai Kiadó, Bp. 1952. 64.: „A magyar helyesírás á latinból származik, a magyar betűknek a magyar hangokra való alkalmazásának kulcsa viszont a latin nyelv hangjainak magyarországi kiejtésében rejlik." Kniezsa u. o. számos adattal bizonyítja, hogy emlékeinken, kódexeinken végigvonul a „j" hang i és j betűs jelölése. 2 Erre vonatkozólag 1. még: Wolfgang Steinitz: Orosz hangtan, Akadémiai Kiadó, Berlin, 1953. 75. old. németül. 3 L. még Steinitz idézett művét, amely a 74. oldalon a mássalhangzók közé sorolja a „j" hangot. A 76. oldalon arra hivatkozik, hogy az újabban megjelent szovjet tudományos művek mindegyike egyöntetűen mássaflhangzónak tekinti a „j"-t, így R. I. Avanyeszov: Az orosz irodalmi kiejtés, Moszkva, 1950, 60. old. is. 4L.: A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Hírei, 10. kötet, 3. szám, 1951. év, 260. old. oroszul. 5 Vö. Steinitz professzor tanulmányával: R. U. 1949, 1. füzet, továbbá a már idézett művében, 74—77. old. 277