Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Félmagánhangzó, magánhangzó, vagy mássalhangzó-e az „[nyelvtörténeti karakter]"?

attól függ, hogy melyik tulajdonságát akarjuk jobban hangsúlyozni. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy аг„Й" problémája elégge bonyolult. Olesch^ figyelmen kívül hagyja azt a nyelvtörténeti tényt, hogy az „Й" — mint láttuk — régebben lehetett szótagalkotó is. Megállapításai főleg fiziológiai (akusztikus) megfigyeléseken alapulnak és a jelenre támaszkodnak. Márpedig a jelen ezerarcú, messze szerteágazik, bonyolult, még meg nem állapodott, állandóan fejlődésben, alakulásban van. Az egyik ember hallja és ejti a „jot" mássalhangzót, a másik alig hallható „i" magánhangzót hall és ejt. A szubjektív megfigyeléseket valahogyan objektívizálni kellene. De hogyan lehetséges ez? Diehl szerint elsősorban olyan hangfelvételek jöhetnének itt számításba, amelyek nemcsak a hangot adnák pontosan vissza, hanem visszatükröznék az egész beszélőszerv munkáját. Tehát mikrofon felvételek, kymografok, filmröntgenogrammák és egyebek. A kísérletekhez természetesen nagy számban kellenéneK született oroszok, ahol azonban tekintettel kell még lenni a dialektusok különbözőségéből származó koefficiensekre Is. Ez hatalmas feladat, nagy apparátust igényel és jól csak a Szovjetunióban végezhető el. (A budapesti Nyelvtudományi Intézetben is van rá némi lehetőség.) Bevezetőmben magyar példákra hivatkozva utaltam arra, hogy az i —/ váltakozás (liliom—liljom), valamint az i hang j-s kiegészülése (fiu-fi-ju) az egyszerű grafikai problémán túlmutató jelenség. Papp István (Hangtan, Budapest, 1951. ped. főisk. jegyzet 32. old.) szerint ez utóbbinak oka abban rejlik, hogy a mai magyarban a magánhangzó szótagalkotó ereje —bizonyos meghatározott hangtani helyzetben — csökkenőben van: a szótagkezdő magánhangzó a köznyelvben és népi ejtésben mássalhangzóval igyekszik kiegészülni. Megvizsgálandó volna azonban, hogy az ,,i" esetében (fi-am, fi-jam) tényleg csak a hiátus elkerülése okozza a kiegészülést — amint azt Papp István véli, vagy pedig az ,,i" hangnak valamilyen általános érvényű, progresszív hatásával állunk-e szemben. Részben ugyanilyen síkon kellene tovább folyni az orosz ,,i " hangra vonatkozó kutatásnak is. Legyen bár az „Й" hangtartalma magánhangzós, vagy mássalhangzós jellegű, egy bizonyos: a jelenlegi szokásos „félmagánhangzó" elnevezést mindenképen fel kell adni még a középiskolai vonalon is. Ez az elnevezés ugyanis csak azért bukkant föl, mert az „Й " és a lágyságjelző magánhangzók bár276