Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

I. TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Szilvási Lajos: Zenon, Arisztotelész, Hegel felfogásának lényege a mozgásról

Hegel azokat a viszonylatokat vizsgálja elsősorban, melyekben minden tárgy sajátossága, hogy az azonosságból az ellentmondásig vezető „kategória-sorban" a maga ellentétébe csapjon át. „Hogy valami mozog, nem azt jelenti, hogy ebben a pillanatban itt van, s a másik pillanatban amott, hanem azt, hogy egyazon pillanatban itt van és nincs itt, hogy egyazon helyen egyszerre van és nincs."

2 1 „ . .. a tulajdonképpeni önmozgás, .. . nem más, mint hogy valami önmaga és önmagának hiánya, negatívuma egy és ugyanabban a tekintetben . . . Valami tehát csak annyiban eleven, hogy magában rejti az ellentmondást,...".

2

2 Szakít a korábbi filozófiatörténet régi szemléletmódjával, amennyiben magában az azonosságban mutatja ki a különbséget. Az azonosság látszólagos logikai-tautologikus kategóriájában felfedezi a reflexiós jelleget. Hegel az A = A tautológia elleni vitájában annak bizonyítására törekszik, hogy az azonosságban önmagában és másokhoz való viszonyában sem küszöbölhető ki a különbség. Ezt így fejezi ki: „hogy magának az azonosságnak a tétele és még inkább az ellenmondás tétele nem pusztán analitikus, hanem szintetikus természetű is."

2 3 A különbségről írja: „Az általában vett különbség már a magában való ellentmondás; mert olyasmik egysége, amelyek csak annyiban vannak, amennyiben nem egyek — és olyasmik szétválasztása, amelyek csak úgy vannak, mint ugyanabban a viszonyban szétválasztottak."

2

4 A „dinamikus-dialektikus" viszonyt úgy határozta meg, hogy a különbség az ellentmondás magában való formája. Hegel szerint minden új először elvontan, önmagában véve jelentkezik, majd fokozatosan konkrét formákká fejlődik. Az azonosságnak a megőrzése és elvesztése reális folyamatában kifejeződik a kifejlés egyetemességéről szóló hérakleitoszi tanítás Hegel általi továbbfejlesztése. Ha az azonosság „tárgyias tulajdonság", s ha ez a tárgy szakadatlan kölcsönhatásban áll környezetével, akkor olyan elkerülhetetlen változások mennek végbe, amelyek ismételten felvetik a kérdést: a változásban levő tárgy ugyanaz-e még mindig? Ez a kérdésfeltevés főleg ontológiailag fontos, mert a belső és külső kölcsönhatások különböző dinamikája és szerkezete szerint szükséges rá választ adni a különböző létszinteken. Ez a hegeli gondolatmenet elvezet bennünket addig a „dialektikus láncolatig", amely az azonosságból kiindulva, a különbségen keresztül az ellentétességig és ellentmondásosságigjut (megy). Lukács György szerint

2 5 ennek a nagyon lényeges hegeli gondolatnak is az a problémája, hogy a kifejtés logikai formája elhomályosítja a benne rejlő ontológiai tartalmakat. Hegel az azonosságtól a különbségen és különbözőségen keresztül az ellentétig és ellentmondásig terjedő dialektikus sort nem vitte következetesen végig. Ennek végigvitelével a marxizmus klasszikusainál találkozunk először. A marxizmus dialektikus szemléletmódja tárja fel és bizonyítja a mozgás ellentmondásos természetét, melynek lényege: egy bizonyos helyben levés a mozgó testnek tulajdonsága, amellyel rendelkezik, de ugyanabban az időpontban el is veszíti azt. A mozgó testről nem állítható, hogy az „adott helyen" van, mivel minden pillanatban ott is van és nincs is ott; A is és nem-A is. Engels a következőket írja: „Maga a mozgás ellentmondás, már az egyszerű mechanikai helyváltozás is csak azáltal mehet végbe, hogy valamely test egy és ugyanazon időpontban egy helyen és egyszersmind egy másik helyen, egy és ugyanazon helyen és nem azon a helyen van, és az ellentmondásnak folytonos létesülése és egyidejű megoldása teszi éppen a mozgást."

2*' 28