Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - Kaló Ferenc: A. I. Herzen a korabeli orosz és francia színházról

dalom előtti Franciaország nézőjének jelentett legtöbbet. Ebből azonban nem következik, hogy a XIX. század, vagy akár a ma embere számára ne lenne mondanivalójuk, hiszen az igazán nagy művészek úgy tudtak korukról és koruknak írni, hogy örök emberi kérdéseket is felvetettek, tehát más korban, más nemzetiségű ember számára is élményt nyújtanak, választ adnak töprengéseire, kétségeire, segítik választásában, bátorítják döntéseiben, cselekedeteiben. Azt hiszem a fentiek bizonyítására elegendő csupán felidézni a világ színházainak repertoárját, amelyet elképzelni is lehetetlen a klasszikus görög drámaírók, Moliére, Shakespeare, Csehov — s hosszan sorolhatnánk a neveket — napjainkig is élettel telített, nekünk is szóló színművei nélkül. A fentieket Herzen szóban forgó cikkével közvetlenül is bizonyította, amikor a francia szerzők által írt — és természetesen elsősorban a francia nézőnek szánt — melodráma főhősében is meglátta az őt magát is, a haladó gondolkodású kortársakat is sokat foglalkoztató feleslegesség jellemző vonásait, ennek okait. Sőt Herzen levonta a következtetést is: a hősök tragédiájának okozója a környezet, a fennálló társadalmi rend, ennek megváltoztatására pedig elengedhetetlenül szükséges az egyén aktív társadalmi tevékenysége. (11) A színpad és a néző említett, ideálisnak mondható kapcsolatát nem minden esetben találta meg Herzen a korabeli orosz színházakban. Abban, hogy ez nem alakult ki mindkét fél — a közönség is, a színház is — hibás. A színházba járó társadalmi osztályok, rétegek kiforratlan ízlésük, arisztokratikus szemléletük szerint választottak előadást; a színházak pedig csupán ezen sekélyes elvárásokat igyekeztek kielégíteni. (Kevés olyan kivétel akadt, mint Gribojedov ,,Az ész bajjal jár", vagy Gogol „Revizor" című darabjai.) Ily módon a közönség igénye beszűkült, ízlése nem formálódott, a lényeges kérdéseket tárgyaló művek — ha ritkán orosz színpadra is kerültek - kívül estek a közönség szegényes érdeklődésén, nem egyszer teljes értetlenségre találtak. Herzen keserűséggel vegyes lázpdó bosszankodással fogadta ezt az érdektelenséget. Naplójának bizonysága szerint 1844. november 1-én a moszkvai Kisszínházban egy francia színtársulat szentimentális, moralizáló darabot mutatott be, amelyben a háziúr elkergeti házából a nyomorgó öreg zenészt, megfosztja egyetlen vigaszától, zongorájától is. Herzen szerint a darab „. . . felháborító kiáltás a korabeli társadalmi rend ellen. . . és igaz, mindennapi. . .", de a közönség soraiban nem mindenki oszthatta e véleményt, mert Herzen felháborodva állapította meg: „. . . szemem a páholyokra emeltem. A jóllakott arckifejezéseken látszott, hogy az éhes embert nem értik meg. Mit kellene velük tenni, hogy belássák: a szívüknek a véren kívül egyebet is kellene tartalmaznia? "(12) Az elmondottak alapján érthető, hogy Herzen rajongással szólt minden olyan orosz színpadon játszott darabról, amely mondanivalójával — a cenzúra kíméletlen működése, az erős megnyirbálás ellenére — tett valamit legalább a közönség egy részének felrázásáért. E szempontból elegendő utalnunk az 1843. január 30-án bemutatott F. Halévy „A zsidó asszony", valamint az 1843. október 28-án előadott D. F. Auber „Fenella vagy A portici néma" című operákra, amelyeknek szövegkönyve (vagyis különösen az utóbbi esetében világosan érzékelhető felszabadító tartalom) ragadta meg Herzent (13), hiszen a szabadságeszme ébrentartásával, a harc lehetséges voltának sugalmazásával kétségkívül volt mondanivalója a korabeli orosz néző számára is. 1847 januárjában Herzen a szellemet fojtogató oroszországi légkörből külföldre távozott. Az út végcélja az európai kultúrközpont, Párizs volt. A hosszadalmas utazás során mohón szívta magába az élményeket, összevetve á látottakat, az előtte feltárulkozó világot a maga mögött hagyott Oroszországgal. Az új világ megismerésére a színház is jó lehetőség, ezért nem mulasztotta el Herzen az útjába eső nagyvárosok színházainak elő206