Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - Dr. Hekli József: Viktor Rozov hőstípusai

mára egyetemleges és univerzális, mint az egyik legjobb lehetőséget ebben a művében is fenntartja, sőt újraelemzi és tovább szélesíti. Vologya Szibériába indulása előtt vadul kitör szülei előtt: „Alighogy a világra jöttem, már azt hallottam, hogy ezzel tartozol, azzal tartozol! Én senkitől nem kértem kölcsön semmit! Tehát nem is tartozom senkinek semmivel." (3) A meggondolatlan szavak után az ifjú titán egy fiatal lánnyal, Szimával — hol durván, hol szeretetből marva egymást — végigkalandozza a szibériai tájat, ismerkedve az élet valódi, keményebb oldalaival. A sok-sok végigélt esemény — a mindennapi betevő falatért és valamilyen pénzkereseti lehetőségért való küszködés — hozzásegíti Vologyát a felnőtté éréshez. Minden ember, akivel csak összeakad bolyongása során, ad neki egy-egy leckét az életből. Egy martinász a munkával, az orvosnő a felelősséggel, Szima a szerelemmel ismerteti meg. Vologya korábban mindig csak maga akart lenni, önmagában óhajtott élni, de a rázúduló események hatása alatt lassan megérti, hogy valamilyen kapcsolatban mindig kell lenni az emberekkel, s magatartásával akarva-akaratlan jót tesz vagy árt környezetének s embertársainak. Bár a kalandos mai történet azzal végződik, hogy Vova legyőzte legnagyobb ellenfelét, vagyis önmagát, de a darabban aligha van elégséges pszichológiai és dramaturgiai érv ahhoz, hogy ezt elhihessük. Mindettől függetlenül Rozov — Akszjonovval s másokkal együtt — a világszerte agresszíven és kihívóan jelentkező kamaszi lázadásnak „a dühöngök és kócosok" lázhullámának egyik szovjet változatát érdekesen és találóan formálta meg. Viktor Rozov hosszú évekig kedvenc „rövidnadrágosairól" írt, akik egy-két évtizede az önállóság, a kibontakozás, a boldogulás lehetőségeit keresték. Az idők folyamán az egykori hősök — Andrej Averin és társai — kiküzdötték a győzelmet az „ellenfelekkel", a felnőttekkel szemben, bár az utóbbiaknál volt a szellemi és fizikai erő, de végül is meghátráltak a bátor, lankadatlan ifjak előtt. A hatvanas évek közepétől — bár az író nem szakított véglegesen a „rövidnadrágosokkal" sem — egyre erőteljesebben azt kezdte vizsgálni, mi lett a hajdani gyerekekből, mi módon rendezik el újra — immár teljesen önállóan — életüket, hogyan szemlélik felnőttként a világot, miként nevelik fiaikat, lányaikat, a saját „lázadóikat", s a mintegy két évtized távlatából hogyan értékelik önmagukat, a fiatalságukat, a megtett utat. Míg a legkorábbi Rozov-művekben kísért a sematizmus árnya, az az elképzelés, hogy a pozitív hősnek feddhetetlennek kell lennie, idővel szép lassan megszabadul ettől és figuráinak megalkotásában igényesebbé és merészebbé válik. Ezzel egyidőben végérvényesen szakít a „konfliktusmentességgel" és a heroizált álromantikával, s fokozatosan rátalál a mindennapok — esetenként valóban heroikus és romantikus hétköznapok — realista ábrázolásának útjára. Az újabb darabok felnőtt hőseinek jelleme általában nem tér el a megszokottól, erkölcsileg semmi különösebb kivetnivalót nem találunk bennük. Ezek a már kész, kiforrott jellemek is bonyolultak és sokszínűek, nem fehérek vagy feketék, angyalok vagy ördögök, hanem a jó és rossz, a nemes és elítélendő vonások — különböző arányokban — keverednek bennük. A felnőtt figurákon keresztül az író elsősorban azt vizsgálja, hogy a modern kor embere hogyan tud — egyáltalán tud-e mindenki — beleilleszkedni a mai valóságba. Rozov mintegy belehelyezi alakjait az „életbe", rögzíti a tényeket, elemzi a hatást. Többen nem tudtak élni a kivívott függetlenséggel, a megszerzett önállósággal, s miként Kim és Nyina is (Estétől délig) felnőttként megbuktak. De ugyanezt példázza a sok lírával átszőtt drámai pátoszú Zorin-darab is, a Varsói melódia, amelyben Helena és Viktor végül elhidegülnek egymástól és szakítanak. Bár a boldogság elérhető közelségben van hozzájuk, csak a kezüket kellene kinyújtani érte, de nem teszik, s a boldogság tovaillan. Az újabb dramaturgia — a rozovi is — nehezebb próbák elé állítja hőseit, több síkú mozgásra készteti őket. Egy-egy kiélezett szituációban, egy-egy kényes konfliktusban már 184