Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

I. TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Az egyik legelső erdélyi vízelemző: Neustaedter Mihály (1736-1806)

A gyógyvizek kémiai vizsgálata A XVIII. századi gyógyászatban kiemelt szerepe volt a gyógyvizeknek. Ennek megfelelően a jó orvosok mindent megtettek, hogy a körzetük ásványvizeit felkutassák, azoknak gyógyhatását részben az észlelt hatások összeírásával, részben pedig azok kémiai megvizsgálásával megállapítsák. A gyógyvizek megvizsgálására a birodalmi egészségügyi hatóságok is buzdították az orvosokat. 1773-ban Chenot Ádám is adatott ki a Gubernium által egy rendeletet, de az nem az orvosokat, hanem a magisztrátusokat utasította, hogy „a körzetükben előforduló ásványvizekről feljegyzéseket készítsenek; íqák le az előfordulási helyet és vidéket, továbbá minden egyesnél jegyezzék fel, alkalmazzák-e, és milyen betegségek gyógyítására". Előírta azt is, hogy feltétlenül kérdezzék meg az orvosokat, sebészeket is. Semmiképpen sem meglepő, hogy Meustaedter mint protomedikus maga is szorgalmazta Erdély különlegesen gazdag ásványvízkincsének kémiai megismerését és gyógyhatásának tisztázását. Egyéniségére világít rá az az adat, hogy nem rendeleteket adott illetve adatott ki, hanem az egyéni meggyőzést és a példamutatást tartotta a legcélravezetőbbnek ezen a téren is. A Siebenbürgische Quartalschrift 1793-as és 1796-os évfolyamaiban három dolgozatát jelentette meg a gyógyvizek kémiai és balneológiai vizsgálatáról. A legelső a borszéki savanyúvíz használatáról szólt. Borszék vizei már igen régóta ismeretesek voltak, a helység neve is a borvíz előfordulására vonatkozik [16]. A cikk, kora szokását híven követve először a gyógyvíz előfordulási helyét közli, majd áttér a víz kémiai vizsgálatára. Meglátszik a cikken az, hogy a szerző a külföldi egyetemeken jól elsajátította a kémiát, de kitűnik az is, hogy azóta egy emberöltő telt el (méghozzá olyan emberöltő, amely Lavoisier és Bergman életének legalkotóbb éveit is magába foglalta). Vizsgálati módszerei meglehetősen régiesek, bár lényegében helytálló eredményekhez vezettek. Megmutatkozik a cikkből Neustaedter gyakorlatlansága és önbizalmának hiánya is. Ez utóbbira utal az, hogy szükségesnek látta kihangsúlyozni: „Az ügyes szebeni Kreitner gyógyszerész úr e víz vizsgálata közben hasonló megfigyeléseket tett". Az elvégzett kevés számú kísérletéből helyesen vonta le következtetéseit: a kurkuma- és a fernambucus-tinktúrákkal kapott változásokból szabad levegősavra (szénsavra), az ezüst-nitráttal kapott csapadékból sósavra (kloridra) következtetett. Az, hogy az ólom-acetát nem adott csapadékot, igazolta, hogy „sem szabad sem kötött kénsav" nincs jelen. Az alkáliákkal kapott, ecetsavban oldható csapadék és az oxálsavas lecsapás „mészföld"-re utal. A salétromsavban oldott higannyal narancssárga csapadékot kapott, amely sósavval fehérré vált. Felmerült benne a kérdés: „Nem kell-e ebből sósavban oldott vasra következtetni? " Az alkoholtól a víz megzavarosodott, ezt annak bizonyítékaként fogta fel, hogy „középsók" (neutrális sók) is vannak a vízben, „amelyek elpárologtatás útján meglehetős mennyiségben nyerhetők". Lényegileg ugyanilyen mélységű a homoródi savanyúvíz kémiai vizsgálata is [18]. Annyiban mutat lényegesebb előrehaladást, hogy mennyiségi adatokat is ad, igaz, nagyon kerek (tehát valószínűleg nagyrészt becsült) értékekben: 4 font vízből kapott „20 gr an középsót és 1 1/2 Quentchen ásványi sókkal kevert mészföldet". Kémiai szempontból legjelentőseb a három évvel később „Kis-Szék forrásairól" közreadott cikke. Látszik, hogy időközben sokat képezte magát kémiából. Elolvasta a korabeli irodalom legérdekesebb műveit is. Helyesen mutatott azonban arra rá, hogy az ő munkája is csak töredék, egy nagyon szükséges: „Az erdélyi gyógyforrásokról" című monográfia előmunkálata. 108