Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

A termés évi átlagát erdei mellékhaszonvételek esetében a törvény kihirdetését megelőző 25, szőlőknél 15, a többi művelési ágnál viszont a megelőző 10 év adatai alapján számolták ki. A napszámbérek és az anyagárak kiszámításánál az 1867 és 1872 között érvényesülő árak középarányosa volt alapul veendő. A munkabér átlagának kiszámításakor azonban figyelmen kívül kellett hagyni a kivételes körülmények által előidézett ideiglenes változásokat (pl. vasútépítés). Nagy súllyal esett latba viszont az az összeg, mely a művelt terület termőképességének fenntartása érdekében nyert felhasználást. Azoknál a terményeknél, amelyek vásárokon, vagy gyárakban kerültek értékesítésre, természetesen a piaci, illetve a gyári ár volt figyelembe veendő, amelyből le kellett vonni a szállítási költségeket. A termények árát az 1867—1872 között eltelt hat év árainak középarányosából húsz százalék levonásával kellett meghatározni. A faárak viszont húsz százalék levonása nélkül az 1855—1874 között eltelt évek középárainak alapján voltak megállapíthatók. A piacon, vagy gyárakban értékesített terményeknél a piaci, illetve gyári árakból, más terményeknél a helyi, bornál a szüreti árakból kellett kiindulni. Az egyes földrészletek térfogat szerinti tiszta jövedelmének meghatározását a tiszta jövedelmi fokozat megfelelő tétele alapján kellett elvégezni. A törvény harmadik fejezete a végrehajtás szerveiről szólt. A munka irányítását és ellenőrzését a pénzügyminiszterre bízta. Az ő joga volt kinevezni a becslőjárások becslőbiztosait, erdőbecslőit és mérnökeit, a kataszteri kerületek igazgatóit, a kerületi és erdőbecslőit, főmérnökeit, valamint a pénzügyminisztériumban munkálkodó központi felügyelőket. A fentieken kívül minden becslőjárásban és kerületben járási, illetve kerületi földadó-bizottságokat kellett létrehívni, melynek központi felügyeleti szerve a szintén felállítandó országos földadó-bizottság volt. A járási bizottságokat — a törvény előírása szerint —, az elnöknek és 15 tagnak kellett alkotnia. A bizottság teljes jogú tagja volt a becslőbiztos és az erdőbecslő is. Ezen túl egyaránt képviseletet kellett kapnia benne a kis-, a közép- és a nagybirtoknak. A járási bizottságok létrehozását a törvény az illetékes megye törvényhatósági bizottságának feladatává tette. A kerületi földadó bizottságot az elnök és becslőjárásonként két tag alkotta. Az elnöki tisztet a pénzügyminiszter által kinevezett kataszteri igazgató, illetve annak szintén kinevezett helyettese látta el. A bizottság tagjai a járások küldötteiből és a járási becslőbiztosokból kerültek ki. Tanácskozási joggal felruházott tagja volt még a bizottságnak a kerületi és az erdőbecslési felügyelő. A legfőbb szervet az országos földadó-bizottság jelentette, melynek elnöke a pénzügyminiszter, vagy az általa kinevezett helyettes volt. A bizottság tagjainak létszámát a törvény az ország területén levő kataszteri kerületek kétszeresében határozta meg. A tagok felét a pénzügyminiszter nevezte ki, a többit a kerületek delegálták. Minden bizottságba a rendes tagokkal egyenlő számú póttagot kellett választani. A törvény negyedik fejezete a végrehajtás során követendő eljárást sorolta fel. így előírta, hogy a tulajdonos nevét, a művelési ágat és a birtok térfogatát a felmérés pillanatában lévő állapot szerint kell jegyzékbe venni. Birtokosnak az tekinthető, aki jogait telekkönyv alapján tudja bizonyítani. Ha több birtokos tart igényt egy területre, de egyik jogai sem állapíthatók meg kétséget kizáróan, akkor az ilyen birtoknál minden jelentkező nevét fel kell tüntetni. Azt a területet, melynek birtokosa nem jelentkezett és annak személye nem is állapítható meg, az illető község birtokaiként kell feltüntetni. Ez utóbbi két esetben azonban „a birtoklás minőségé"-nek az észrevételek rovatban való feljegyzését rendelte el. Minden becslojárásról a minőségi osztályba sorolás és a tiszta jövedelem fokozatának megállapítása céljából gazdasági leírást kellett készíteni. „A tiszta 383