Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

Az idealizáció ezen szakaszában az előző szakaszon párba állított tulajdonságok különböző állapotait úgy helyezzük el intenzitásuk változásának sorrendjében, hogy halmazuk egyetlen tulajdonság intenzitás-fokozataira emlékeztessen. A tulajdonság intenzitás-fokozatainak sorait összeállítva, a tulajdonságok megfelelő párjai közötti meghatározott függőséget (viszonyt) is absztrahálunk. Példánk esetén: a súrlódás és a megtett út közötti fordított arányos viszonyt különítjük el. Összehasonlítva a mozgó test jellemzőit, azt állapíthatjuk meg, hogy minél kisebb a súrlódás, annál nagyobb a megtett út. Vagyis a mozgó testnek csak két tulajdonságát — súrlódás és megtett út - figyelembe véve, minden egyes tárgy szempontjából a súrlódásból és az útból álló párt állítsunk össze és meggyőződhetünk arról, hogy valamennyi esetben a párok fordítottan arányos viszonyban vannak. Ez ad lehetőséget, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy a mozgó test súrlódásának csökkenésekor a test által megtett út megnövekszik. A fordítottan arányos viszonyt az azonosító absztrakció segítségével absztraháltuk: ez a viszony az a közös, amely a súrlódás és útpárok meghatározott módon rendezett sorának minden egyes párjában megvan. 5. HATÁRÁTMENETKÉPZÉS. Az előző szakaszban szerzett információk alapján feltételezzük, hogy a feltételeknek, tulajdonságoknak a tanulmányozandó tárgyra tett hatása nullára csökkent (vagy maximálisra fokozódott) egy gondolati áttérést hajtunk végre az idealizált objektumra. Ez a szakasz tehát átmenet ahhoz a határesethez, amelyben a gondolatilag megengedett növekedési vagy csökkenési folyamatok elérik határértékeiket. Az idealizáció eljárása során az idealizált objektumra való határt jelentő áttérést megtéve elvonatkoztatunk (akárcsak az aktuális végtelenség absztrakciója esetén) annak elvi lehetőségétől, hogy bármilyen számunkra rendelkezésre álló eszköz segítségével megvalósítsuk az ilyen objektumot magában a valóságban. Majd ugyancsak elvonatkoztatunk a „megkonstruált" idealizált objektum és azon „eredeti" objektum(ok) különbségeitől, amely objektumok idealizációjának eredményeképpen képződtek az említett idealizált objektumok. A súrlódás nullára csökkenése lehetőséget ad arra a következtetésre, hogy a mozgó testre ható valamennyi külső tényező kiküszöbölése esetén a kis kocsi végtelen mozgásba kezd és eközben egyenletes és egyenesvonalú mozgást végez. így jutunk az „inercia" elkülönítéséhez, amely az objektum azon tulajdonságainak feltárásához vezet, amelyet Newton első mozgástörvénye fogalmaz meg pontosan: Minden test megtartja nyugalmi helyzetét vagy egyenes vonalú mozgását, amíg egy külső erő nem kényszeríti mozgásállapotának megváltoztatására. Ez a törvény az anyag „tehetetlenségét", „inerciáját" fejezi ki. Összegezve az idealizációnak mint folyamatnak a struktúrájáról felvázolt jellemzésünket, megállapíthatjuk, hogy öt szakasza különíthető el. Az idealizáció e struktúrája a megismerés reális folyamatában nyilvánvalóan módosulhat: az egyes szakaszok összefolyhatnak, így bizonyos szakaszok kieshetnek, vagy beépülhetnek más szakaszokba. Az adott jellemzés azonban úgy véljük fő vonalaiban visszaadja az idealizáció folyamatának bonyolult struktúráját. 2.3 Az objektum és az idealizált objektum viszonya R(IO; 0,) Mindeddig nem tanulmányoztuk még az idealizációs eljárás eredményeképpen nyert idealizált objektumnak az „eredeti" objektumhoz való viszonyát, holott ez is lényeges gnoszeológiai problémákat rejt, hiszen ez képezi az alapját annak, hogy az idealizált objektum közvetítésével új ismeretet szerezzünk az „eredeti" objektumról. 22 i