Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

zetbe. Az északnyugati előtér törésvonalai a helvét képződményekre rátolódást mutatnak, ez időben, és térben jól jelzi a kiemelkedést. A hegység peremét K-en és D-en a szarmata tenger uralja. Az emelkedő mozgásokkal egyidejűleg a hegység nagy részéről lehúzódott a szarmata-tenger. Eger— Miskolc vonaláig száraz volt a Bükk, a tenger ettől a vonaltól délre helyezkedett el. A hegység északi és nyugati pereme és távolabbi előtere szárazulat. A helvéti—tortonai korszakban lerakott törmelék fő lehordási iránya délkeleti. Kezdetét veszi egy szarmata-alsó pannon denudáció, amely kialakítja a 650 m-es, É-on 750 m-es mai tető-gerincmagasságú pliocén hegyláblépcsőt kb. 250—300 m-rel a ferdére billent miocén tönkfelszín alatt. A Magas-Bükk rendkívül jelentős mennyiségű és elterjedten megtalálható kvarcit törmelékének származtatására nem tekinthetjük elegendőnek a helyi (mai Magas-Bükk) porfiriteket, hanem a karbon agyagpalák kvarcitteléreit is számításba kell vennünk. A karbon agyagpala-területeken nagy számban látni ilyen képződményeket a szálban álló kőzetekben is pl. a Bán-völgy nyugati oldalán található felhagyott palabányákban. A karbonagyagpalák mint kvarcit szolgáltatók csak úgy képzelhetők el, ha magasabbra kerültek és áthordódtak a Magas-Bükk területén. Kérdés, hogy mikor? A miocén eleje délről északra irányuló törmelékáthordást biztosított. Tehát nem a miocén-tönkképződés idejéből valók. A kvarckavics és más fedőkőzetek alig vannak a Magas-Bükk felszínén, ebből arra következtethetünk, hogy a kvarcittakaró azok lepusztulása után érkezett. A magasabb karbon agyag pala-háttér északnyugatról szolgáltatta véleményünk szerint a saját anyagának állékonyabb részét a kvarcitot. A mészkőre átszállított agyagpala 1 cm

2-nél kisebb lemezkéit bizonyítékként az Ör-kő, Pes-kő mögötti területeken megtalálhatjuk. A kvarcit agyaggal együtt érkezett, abba ágyazva helyenként takarószerűen jelentkezik. Jelentős agyagos kvarcitos kitöltést találunk többek között a Küllőhegy—Nagy-Kopasz közötti mélyedésben és különösen a Kocsmárosrét egykori karsztos mélyedésében. Pinczés Z. (1968.) felszínfejlődési magyarázatában nagy jelentőséget tulajdonított a Bükk és környezete szarmatában bekövetkezett változásainak a hegység kiemelkedésével létrejövő geomorfológiai inverziónak. (Bulla B. 1962.). A geomorfológiai inverzió következtében centrifugális, a Bükkből kifolyó vízrendszert tételezett fel, amely áttelepítette a harmadik lépcső (hegylábfelszín) területére a kavics anyagot. Ez a kavics nem tartalmaz bükki eredetű kőzeteket, ebből arra következtetett, hogy a pliocén végen még a Bükk idegen fedőkőzetekkel borított. A ,,harmadik lépcső" keletkezésekor a Bükk központi tömege felől érkező idegen kavics véleményünk szerint nem bizonyítja feltétlen a hegység fedettségét. A Bükk déli peremein a pliocén végén pleisztocénban bekövetkező emelkedések nyomán továbbra is kizárólagosan idegen miocén kvarckavicsokkal számolhatunk. A délkeleties kibillenés következtében a peremi részek, sőt a Déli-Bükk magasabb térszínei is a környezet szintje alatt maradtak miocén kavicstakarójukkal együtt a pliocén-pleisztocén kiemelkedésekig. így a miocén kavicsok előfordulásai a déli peremeken érthető és 30* 467