Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

a magyar irodalom jeles műveit, s aki valójában egy „egész generáció" érzéseit fogalmazta meg nagy verse, A vén cigány strófáiban. Van egy érdekes mondata is ennek a bekezdésnyi, Vörösmartyt méltató tanulmányrészletnek, amely arra utal, hogy a pécsi hadapród évek idején ismerte meg a romantika magyar mesterének műveit is. „A magyar középiskolákban még ma is visszhangoznak hexameterei — írja — amelyekben . . . Istenről, a Hadúrról, > párducos Árpádról« énekelt..." [34], Aligha tévedtünk, ha feltételezzük, hogy az iskolai információk szűkössége lehetett az egyik oka irodalmunk Világos utáni szakaszával kapcsolatos félreértéseinek is. A Vörösmartyról szóló részlet után a század második felének magyar irodalmát méltatva szól általánosságban erről a korszakról, s megemlít néhány nevet is. Nem válik el nála a Bach-korszak és a kiegyezés körüli évek irodalmi képe, ami az iskolás információra is visszavezethető, de bizonyára belejátszott a horvát szellemi élet ellenzéki képviselőinél lényegében a múlt század második felétől meglevő, a kiegyezés utáni magyar politikai és szellemi élet mozgásával kapcsolatos vélemény is, amelynek gyökerei az 1868-as, a horvát nemzeti érdekeket sértő horvát—magyar kiegyezésben keresendők. Vörösmarty „ . . .A vén cigány című versét követően —- írja — a politikában a hatvanhetes kiegyezés következett, az irodalomban pedig eluralkodott a képmutatás, hazugság és formalizmus." A társadalmi élet keresztmetszetét adva ennél találóbb, a valóságot megközelítő gondolatot fogalmaz meg, amikor ezt íjra: „az élet elbürokratizálódott, kapitalizálódott...". Ám itt is félreismerés fakasztja az alábbi folytatást: „ . . . a vármegyei dzsentri ontotta az újságírók légióját, tudósokat, regényírókat, akik valamennyien a fennálló rendszert dicsőitették . . .", s akiknek „a magyar szupremáció érdekében kellett Európa előtt hangoskodni, komédiázni és reprezentálni. Könyvtárakat, akadémiát, tudományos egyesületeket alapítottak, kongresszusokat hívtak össze, jubileumokat ünnepeltek, pantheonokat építettek, dilettáns nevek egész légiója bukkant fel és így fabrikálódott a modern magyar történelem és irodalom. Garay, Bajza, a három báró: Jósika, Kemény és Eötvös, a híres Jókai, Szigligeti, Arany, Tompa — ezek azok a fő pillérek, amelyekre a Deák-féle kiegyezéses korszak utáni magyar irodalom épületét rakták" [35], Ezt az általánosító negatív ítéletet kiterjeszti a századforduló irodalmára is, amelyről megint csak távlati és hézagos képe lehetett, mert másként, a korszak tüzetesebb ismeretében, aligha kerülnének egymás mellé az olyan nevek, mint a Pékár Gyuláé, Herczeg Ferencé, illetve a Bródy Sándoré és Ambrus Zoltáné. Véleménye irodalmunkról valójában a Nyugat nemzedékének bemutatásával változik. Ebben a mozgalomban látja ui. a Petőfi halálával megszakadt irodalmi progresszió egyedüli folytatását. Okát adni igen könnyű, a tanulmány szövege kínálja a magyarázatot. A polgári radikalizmus olyan fórumai kerülnek ismertetésében a Nyugattal egysorba, mint a Huszadik Század és a Világ, tehát az a folyóirat és napilap, amelynek szellemi arculatát Jászi Oszkár neve, munkássága határozta meg, s akinek — épp a nemzetiségekkel szembeni álláspontja miatt —• Krleza 218