Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

Nem fogalmazták meg pl. eddig egyértelműen azt a tételt sem, hogy az értelmi képesség fajtáival és műveleteivel kapcsolatos e szavak: ész, értelem, okos, bölcs, okosság, eszesség, intelligencia, értelmesség, bölcsesség nem rokon értelmű fogalmak és megnevezések. Az alábbi közmondásokban vállalt nyelvi szerepük is ezt bizonyítja: Bölcsre hallgat az okos (Sirisaka). Egy lat okosság többet ér, hogy sem a fáradozó eszeskedés (Faludy). Okos embernek nem kell ész (Ballagi). Ésszel indulj, okkal (okosan) járj (Erdélyi). Minden bölcs dolgokról okkal (okosan) szólj (Bárányi Decsi). A vidám elme gyakran elmegy sétálni, de az okos ész többnyire otthon marad (Dugonics). Bölcsességben okosok (Bécsi Kódex: 117). Nagyon tanulságos ebből a szempontból Széchenyi István fejtegetése is: „Mily különbség van az eszes és okos közt, a legjobban kiviláglik, ha ismert egyéniségekre alkalmazzuk ezen disztinkciót. így például Kossuth ritka eszű ember, és ezt ki tagadhatja? De vájjon volt-e okos? Bizony nem. Most némi kis tapasztalatok és néhány kiábrándozások következtében tán az lett. Én nem tudom. Volt-e I-ső Napoleon okos? Én nem hiszem, soha nem is hittem. Észtül azonban tündöklően áradozott. Hosszú könyvet tudnék ezen általam itt felhozott disztinkciónak illusztrációjára írni, de ez alkalommal legalább igen is félrevezetne a felvett tárgytul, és ezért még csak azt akarom ezen fontolgatáshoz csatolni, hogy sokkal könnyebb, bár ez is elég nehézséggel jár, valakinek okosságát kicirkalmazni, kitapogatni, mint eszét megfontolni, kikutatni, mert észtehetségnek úgyszólván semmi határa nincs, midőn okosság némileg valami definitum. Ész és okosság kellő kvantitásban párosítva, alkotja a nagyobb lelki pondust, de ritkán jár egymással, mert rendszerint vagy az egyik, vagy a másik prevaleál, honnét aztán annyi fantaszta, ki csak légben nyargal, és nem kevésb számú a prózaikus consumen, ki földön csúszik, és csak annyiban okos, amennyiben ez állati részének fenntartása szükséges. Társaságban, konverzációban eszes egyéniség lesz a kedvenc, státusférfiú szerepre azonban kitűnően az „okos ember" illik." (Vö. Széchenyi: Nagy magyar szatíra). Ha az értelem, az ész, az értelmes, az eszes, az okos, a bölcs, az értelmesség, az eszesség, az okosság és a bölcsesség szavak szótárbeii leírásait, értelmezéseit figyeljük meg, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a felsorakoztatott szavak, nyelvi jelek tartalmát és használati értékét tekintve nagyon elbizonytalanodó a jelentéskör és a jelentéstartalom meghatározása, s a teljesen azonosító értelmezéstől a nagyon tág rokon értelmű használati értékekre való utalásig terjed a szótárírók próbálkozása. A régi latin—magyar, magyar—latin szótáraink, köztük Comenius szótárainak szócikkei is azt példázzák, hogy az azonos és rokon értelmű sorba illesztett latin szavakat ugyancsak szinonimasorral magyarítják: mens, ingenium, intellectus: értelem, ész, elme; prudens, sapiens, intelligens: eszes, értelmes, okos, bölcs; sapientia, int eilig entia, prudentia: eszesség, értelmesség, okosság, bölcsesség stb. Az is jellemzi a szóban forgó nyelvi jeleket, szavakat, hogy igen tág jelentéskörben és használati értékkel vállalnak nyelvi szerepet. A latin 191