Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

»apientia szó pl. Comenius iskolai tankönyveiben, szótáraiban, de még a tudományos jellegű cikkeiben is az alábbi magyar szavakkal kifejezett jelentéseket hordozza: értelmesség, eszesség, okosság, bölcsesség, megértés, belátás, ismerettudás, jártasság, szellemi képesség, bölcselkedés, okoskodás stb., stb. A képi és a nyelvi közlő rendszerben egyaránt szerepet vállaló e szavaknak, nyelvi képleteknek fejlődésrajza azt mutatja, hogy nemcsak a rokonértelműség a jellemzőjük, hanem a kontextuális (mondatbeli) és a szituációs (beszédhelyzetbeli) összefüggésekhez való feltűnő kötöttségük is. Akár a „mindennapi" nyelvhasználatban, akár a szaknyelvben jutnak szerephez, mind a „képiségre", illetőleg a metaforikus jellegre, mind az empirikus, a tapasztalati tényezőkre tekintettel kell lennünk e nyelvi formák értelmezésében. Az értelmi tevékenység folyamatára, a történeti-társadalmi gyakorlatra, az etikai követelményekre való tekintet Comeniusnak az értelmi képességeket megnevező szavaival, s ábrázolásának együttes értelmezésével kapcsolatban is fontos és használható szempont. Comenius ugyanis nagyon jól tudta, hogy nemcsak a fogalmakat lehet kifejezni képjelekkel, hanem az azonos és rokon értelmű képi elemek kombinációjával az egyes fogalmak, jelenségek közötti sokrétű öszszefüggéseket is. A hagyományos egy elemes jelmotívumokból, képi elemekből úgy formált teljes ábrázolást, hogy a rokon értelmű képi elemek értelmes kombinációja lehetővé tette a megjelenített fogalmak, a bölcsesség, az okosság, az eszesség jobb megértését is. Nagyon tanulságos annak forráskritikai elemzése, milyen forrásokat használt fel Comenius az ábrázolás és a hozzá társított szöveges értelmezés megkomponálásához, megfogalmazásához. Nagyon messziről kell kezdenünk: már az egyiptomi hieroglifákban kialakultak azok az azonos és rokon értelmű képi motívumok, amelyek az értelmi képességeket, s a velük kapcsolatos tevékenységeket voltak hivatva érzékeltetni, szimbolizálni. Ezek a képi elemek a legváltozatosabb megkomponálásban tovább hagyományozódtak az emblémákban, az ikonologikus ábrázolásokban. De a szóban forgó fogalmak, szavak a görög és a római mitológiához is sok szállal kötődnek. A rómaiak pl. a mens, az emberi ész fogalmát is megszemélyesítették. Templomot fogadtak Mens Bona (= a jó ész) istennőnek. Állandó melléknevei, megkülönböztető jelzői: mens bona, mens laudanda. Éppen e jelzők nyomán nem tartjuk véletlennek, hogy a századokon át hagyományozódó nyelvi formákban, elsősorban a szólásokban, közmondásokban oly gyakran találkozunk ezekkel a nyelvi képletekkel: Jobb a jó ész, mint a nagy ész (Bárányi Decsi János); Első boldogság a jó ész (Kis-Viczay Péter); Előveszi a jobbik eszét (Erdélyi); A rossz erkölcs megvesztegeti a jó észt is (Bárányi Decsi). Dicsérem az eszét magyar nyelvi formát is érdemes összevetni a mens laudanda latin szószerkezettel. Ezek a nyelvi formák azt bizonyítják, s ezt nagyon jól tudta Comenius is, hogy az egyiptomiaknál, a görögöknél és a rómaiaknál a közmondások a fonetikus szimbolika eszköztárának szerves és értékes részei voltak (vö. Creuzer: Symbolik und Mythologie, Leipzig I. 1819.). 192