Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

részt a gyűlésen, köztük 16 földműves. A klerikális újság leginkább a földművesek résztvételét fájlalta [13]. Nemcsak Egerben, de Gyöngyösön és Hatvanban is megindult a szervezkedés. A vármegye urai megrémültek. Hová vezet mindez? A törvényhatósági közgyűlés, egyetértve Nógrád és Hont vármegyék közönségével, jónak látta figyelmeztetni a kormányt, hogy ,,a szakszervezetek működésének megszüntetése a haza biztonságának érdekében, immár elengedhetetlen szükségesség". Hazánkat „csak erős, öntudatos, nemzeti diktatúra mentheti meg a végpusztulástól". A klérus természetesen elszomorodva látta ezeket a jelenségeket. Igen sajnálta, hogy ,,a különben jóravaló munkások, ahelyett, hogy családjukkal törődnének, a kocsmákban, a sztrájktanyán lopják a drága munkanapot". „Egyesüljenek, jó, de ne a vöröslobogó alatt" — írja az Egri Népújság. 1926-ra a szakmák közötti kapcsolat megerősödött. Döntés született, hogy az „otthon alap növelésére nyomassanak téglajegyeket, amelyek 5— 10—15 téglaértéket képviseltek" [14]. A vasmunkásoknál oktatásügyi alapot is létrehoztak, amelyet a tél folyamán lebonyolítandó ismeretterjesztő előadások megrendezésére fordítottak. A keresztény szocialisták tevékenysége is megélénkült az erősödő munkásmozgalom láttán. A Katolikus Legényegylet számára egy új és nagyszabású székház építését vették tervbe, amihez jelentős állami hozzájárulást biztosítottak. A munkásotthon ügyében újra sürgetően léptek fel. 1927. november 14-én kelt levelükben az Országos Szakszervezeti Tanácshoz fordult az egri vezetőség, hogy támogassák az otthon ügyét. Támogatást azonban nem kaptak. A Szakszervezeti Központ nem tartotta fontosnak Egerben a mozgalom erőteljesebb szervezését. Opportunista módon, eleve kilátástalannak látta a városban a harcot, a különösen erős klérussal szemben. A Szakszervezeti Központból lent járt küldött a későbbi évben azt is megfogalmazta — az építőmunkások legnagyobb megdöbbenésére —, hogy lépjenek be a Keresztény Szocialista Szakszervezetbe. A klérus mindent elkövetett a megyében a mozgalmak elnyomására. A megye parasztságát, mint ,,a keresztény egyház béketűrő nyáját" szerette volna látni. A falut úgy tekintette, ,,mint a nyugalom oázisát, ahol az emberek egymást tisztelve élnek és ahol van mit aprítani a tejbe [15]. Hamarosan rá kellett azonban ébrednie, hogy a megye parasztságának megváltozott a képe. Az Eger ezt írja: ,,A harcteret járt, a rabkenyeret evett magyarokban valami ellenséges indulat lappang. Némán bólogat a vezetők szavára, de belül dacok feszülnek benne, lázadó dacok . . . most nagy tagadás van a falu fölött és nagy csend" [16], Érezték az egyre tornyosuló, erősödő ellenállást, a csendőrök és az egész közigazgatási apparátus szinte állandó készenlétben állt a munkások és agrárproletárok megmozdulásainak elfojtására. 1924 augusztusában a szatmári püspökség egyik tanyájáról 25 munkást kísértetett be a tiszafüredi főszolgabíró, mert megtagadták a munkát [17], 12