Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

iyen nehéz a tanítóképzőben a nyelvtanítás: sok az idegen ajkú és még megfelelő kézikönyv sincs, a gimnáziumi tankönyvet kell használni [56]. Ugyancsak a Magyar Tanítóképzőben Eperjessy István alaposan megbírálta a Schultz-féle módszertant, ezen azután 1894-ben személyeskedésig fajuló vita indult [57]. Mintegy a vita lezárásaként jelent meg Péterfy Sándor bírálata Komáromy Lajos Magyar nyelvtana második kiadásáról [58]. A bíráló elmondja, hogy e munkának első kiadását is elismeréssel fogadta a kritika, s a szerző ezt a második kiadást még hasznosabbá igyekezett tenni. Művében nem a nyelvtani tételek adják a lényeget, hanem a megfejtendő feladatok. A begyakorlandó nyelvtani szabályok csak utólagosan vannak összegyűjtve az összefoglalásokban Eredmények címen. Műve a népiskolai oktatás alapja lehet, a szakirodalom legjelesebb terméke. — Ugyancsak dicsérettel említi Komáromy könyvét Walter Károly [59] megállapítván, hogy nincs egy ága sem az elemi iskola tantárgyainak, amely oly szegény volna jó kézikönyvekben, mint éppen a nyelvtan. Ennek oka az, hogy a nyelvtanírók nagy része nem vette figyelembe az elemi iskola célját és valóságos gyűjteményét adták a nyelvtani szabályoknak. Ö nem barátja a nyelvtani definícióknak, de azt sem állítja, hogy azokat teljesen el lehet hagyni. Az olyan meghatározásokat, mint amilyeneket Komáromy ad, nyugodtan adhatjuk a gyermek elé. — Miben összegzi Komáromy könyvének —, s egyben a jó nyelvtankönyvnek! — az erényeit: 1. A feldolgozandó anyag tapintatos és gyakorlati szakképzettségre valló megválasztása. 2. A tanítás menetében kisebb egységek elkülönítése. 3. A szóbeli és írásbeli feladatok különválasztása. 4. Az olvasmányból átalakított mondatokkal vezet rá egy-egy újonnan előkerülő fogalomra. 5. Figyelembe veszi a gyakorlati élet követelményeit, pl. leveleket írat stb. Ügy látszik azonban, hogy a Komáromy-féle nyelvtankönyv népszerűsége nem volt általános és nem volt hosszú életű. A Magyar Tanítóképző 1895. évfolyamában Láng Mihály a túlterhelésnek, a gyermekek kora érettségének, az ifjúság elfásultságának okát keresvén a következőket írja: „Vessünk egy futó pillantást a népiskolai tankönyvekre. Menynyit szajkói be a gyermek, a mi értelmi erejét meghaladja. Tanul verset, nyelvtant, földrajzot, történelmet, természettudományokat, de mindig csak formát, szóképeket, tárgyképek nélkül. Pl.: -«A szók a mondatban módosulást szenvednek a ragok és képzők által»-. (III. évf. Vargyas E.)." (358. o.). De hibás a módszer is: az egyszerű közlő szemléltetés még a felnőttet sem köti le, nem még a gyermeket [60]. A bajok egyre súlyosbodnak, a nyelvtanítás egyre inkább meddő küzdelemnek látszik. Természetes tehát, hogy vannak olyanok is, akik nem elégszenek meg a hibák emlegetésével, felsorolásával, az okok keresésével, hanem előre is tekintve reformot sürgetnek. A Néptanítók Lapja 1896-ban rövid cikkben hozta hírül, hogy Mező Dániel „Reform az elemi iskola nyelvtani anyagában és módszertani kezelésében" címmel terjedelmes munkát küldött be a szerkesztőségbe [61]. A nyelvtantanításban 64