Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

hasonlító és osztó ként képen, helynév tt, ott, ett." — Nem csoda, ha ebbe belefáradtak a gyermekek. így lesz érthetővé, jogossá, amit Révy Ferenc elmond Komáromy Lajos nyelvtankönyvének bírálata kapcsán: „Általános a panasz, hogy a magyar nyelv és irodalom tanításában nem érjük el azt a sikert, a mely arányban volna a ráfordított idővel és fáradsággal. A baj okát keressük itt is, ott is, pedig a tulajdonképpen való ok a magyar nyelv tanításának mai rendszerében és rossz módszerében rejlik." (315. o.). A logikai készség fejlesztésének tantervi útját is magáévá teszi, midőn hangoztatja: „A nemzeti nyelv tanítása logikai munka." (315. o.) A tanítás fő hibáját abban látja, hogy mi csak a formát tanítottuk és mellette a gondolkodást elhanyagoljuk. Komáromy művét éppen azért tartja jónak bírálója, mert a grammatikai formák felhasználását, a stilisztikát is tanítja. Dicséri a bíráló a feladatokat és a tipográfiai kiállítást is, ami azért figyelemre méltó, mert azt mutatja, hogy mélyül a bírálat [54]. A 1890-es években újra hangsúlyozottan kerül előtérbe a módszer kérdése. 1892-ben 2. kiadásban jelenik meg Brassai Sámuelnek a módszerről írt munkája [55]. Ebben kifejti: „Nem tudok nemzetet vagy állampolgárságot — melynél, ha egyszer annyira hatolt, hogy saját irodalommal dicsekedhetett, s egyszersmind e szellemi kincs méltánylására öntudatosan felébredt, a közoktatásnak egyik főtárgya a nyelv ne lett volna." Azt a nyelvet tanították, amelyben „míveltségének gyökerei fogamzottak". „ . . . csak az újabb kor találta föl azt a balfogást, hogy ne mondjam balgaságot, mely szerint olyant tanítsunk, a mit... a tanítvány szintoly jól, olykor jobban tud, mint a tanító, adjuk meg a nevet a gyermeknek —, az anyai nyelvet." „ .. . a nyelvtant az iskolában még csak gondolni sem lehet másképp, mint valamely nyelv tanítására szolgáló eszközt, minek következtében a magyar nyelvtant sem taníthatjuk más czélból, mint hogy a magyar — az anyai nyelvet tanítsuk vele." (37. o.). —• Mit kell elsősorban tanítani az iskolában? „Mit vennék elé méltóbban, mint a minden oktatások ősanyját: a nyelvet, mely . . . minden korok és nemzetiségek iskoláinak soha ki nem maradott főtárgya volt és ma is nagy részben az." (48. o.). Az anyanyelv tanítása a gondolkodási készség fejlesztésének fontos eszköze: „Mert hiszen a természet tanította gyermek esze egyenlő lépésben halad a beszéde fejlésével, s szóbeli kifejezései könynyűsége és bősége nemcsak jelei, hanem tényezői is elmetehetségei kibontakozásának." (49. o,). A nyelvtanítással kapcsolatos sok probléma egyik okát abban látja, hogy a tanítók általában a szótanra fordítják a legnagyobb gondot, sőt még a mondattanban sem tudnak a szavak vizsgálatán felülemelkedni, mert a mondattanba sorolt szabályok csak 2—2 szó kapcsolatára vonatkoznak. (180. o.). Néhányan ugyan megpróbálják a mondattannal kezdeni a nyelvtan tanítását, de ezek csak szórványos kísérletek: a mondattan még nem kapta meg az őt megillető helyet. „Reform kell tehát minden tekintetből, gyökeres reform, melynek jelszava legyen: a mondat egyénisége." (84. o.). Nehéz problémát is jelentett a nyelvtan módszeres tanítása a pedagógus számára, hiszen legtöbbjük nem is volt megfelelően felkészítve. Krausz Sándor pl. a Magyar Tanítóképző lapjain panaszolja el, hogy miÖ3