Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

olyat nem talált, „a melyre úgy nyelvtudományi, mint pedagógiai tekintetből több lényeges kifogást nem lehetne tenni". (28. o.) Javaslatai között éppen ezért felhívja a figyelmet arra, hogy „a nyelvtaníráshoz nemcsak nyelvtudomány, hanem pedagógia is kell. A legtöbb nyelvtankönyvnek éppen az a baja, hogy az író vagy nem elég szaktudós, vagy nem elég pedagógus" (29. o.). Hiba az is, hogy az egyes iskolatípusok nyelvtantanítása között nincs meg az összhang. Az ellenkező vélemények ellenére a jó tankönyvre szükség van. „Megjegyzendő, hogy a nyelvtanításra mindig csak azon olvasmányokat lehet felhasználni, amelyeket az előző órákon már olvastattunk és tartalmilag tárgyaltunk." (49. o.) Hasonlóképpen ismételten elmarasztalja a korabeli nyelvtanírást Danninger József [51]. A hibák egyik okát abban látja, hogy „a nyelvtani legsarkalatosb fogalmak sincsenek kellően megállapítva". Sok cikket írt már ebben a tárgyban, de „nyelvtani kolompos nem lévén, sem ilyenhez nem tartozván", nem használt vele semmit. Sok a hiba: „A nyelvtanírónak vagy nincs tiszta fogalma a nyelvtanról, vagy azt hiszi, Magyarország tanembereinek bármit írhat, azok elég tudatlanok és együgyűek, neki mindent elhisznek, s növendékeik által bármit betanultatnak, csak tőle való legyen. (31. o.) Nyelvtaníróink egy része tehát ügyesen tud fából vaskarikát csinálni." Nemcsak Danninger emeli fel ismételten szavát a nyelvtankönyvek ellen, hanem Brassai Sámuel is, aki felveti a kérdést: miért és miképp írják a tankönyveket? [52] Megállapítja: „Az elsőbbre az a rövid és nagyobbára találó felelet: pénzért." A második az, hogy történet vagy utánjárás kezébe juttatja a speculans szerzőnek a legújabb német könyvet, mely a tárgyalni szándéklott tant foglalja magában, s azt aztán kisebbnagyobb hűséggel kiírja vagy lefordítja, az oktatásügyi minisztériumtól szabott tantervhez, s itt-ott a hazai viszonyokhoz alkalmaztatja . .. (764. o.). A szerzők nem törődnek azzal, hogy esetleg már elavult ismeretet közvetítenek, sőt, még a fordítás minőségével sem. Az előbbi vélemények illusztrálására idézzünk példát. Az 1886-ban Debrecenben megjelent, majd 1890-ben újabb kiadásban napvilágot látott rövid áttekintés a III. és IV. osztály növendékei számára készült [53]. A mindössze 24 oldalas kis kötet a következő ismeretanyagot sűríti: A betűk felosztása (magánhangzók vagy magábanhangzók: rövid-hosszú, alhangú-felhangú stb.). — A gyök és származékszók. A képző. — Mondatok alkotása. Mondathatározók (hely, idő, mód, kérdő [miképpen], ok). — Ezekről a kérdésekről igen kevés ismeretet nyújtó, száraz, egyszerű közlés. Pl.: „A képző azon betű vagy szótag, melylyel eredeti vagy gyökérszótól más szót alkotunk — képzőnek neveztetik, р. o. kulcs-ár, ár képző, viz-es, es képző, fény-lik, lik képző stb." Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy már a 4. oldalon eljut a komplex (?!) elemzésig. Ugyanakkor azonban maximalista módon közli a névragokat: „birtokos rag (é), tulajdonító rag nak, nek, tárgyrag t vagy at, et, ot, öt, távolító rag tói, tői, marasztaló rag ban ben, alapító rag n v. on en ön, veszteglő nál nél, beható ba be, ráható ra re, közelítő hoz hez höz, leható ról ről, okádó ért, segítő val vei, átváltoztató vá vé, határ vető ig, öszvesítő stul stül, 62