Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

sénél tekintetbe vette és fölhasználta nyelvtudományi irodalmunk minden ide illő oktatását, de vonakodott engedelmesen követni bármely tekintélyt, ha azt látta, hogy tanítása az élő nyelvvel ellenkezik [49]. Könyvét azonban nem a tanulóknak szánta. Könyve a tárgy felfogásában annyiban tér el a legtöbb nyelvtanírótól, hogy a nyelvet nem annyira logikai, hanem inkább lélektani alapon vizsgálja és magyarázza. A könyv anyagának nagy része nem is arra való, hogy a tanulóknak leckéül feladassék. hanem „főleg az élőszóbeli magyarázatok segedelmére való". A szabályokat világosító példákat — mint írja — általában legkiválóbb íróink műveiből és a népköltészetből szedegette. Érdekes, hogy míg az élő nyelvre van tekintettel anyagának összeállításánál, addig — bár a szabályt bő példatárral szemlélteti — gyakorlatokat, feladatokat nem közöl, és példatárában is csak elvétve közöl élő nyelvi anyagot. Hiába világos azonban a célkitűzés, hiába ismerik el a nyelvtantanítás jelentőségét, a célt Derne Károly megállapítása szerint [50] alig közelítik meg: ,, . . . nálunk a magyar nyelvtanítás nagy fontossága általánosan el van ismerve. A tárgy fontosságához a kellő jóakarat és buzgalom is megvan a tanítókban, de ennek dacára a fő cél, hogy képesíttessék az ifjúság arra, hogy gondolatait szóval és írásban helyes magyarsággal kifejezze: a téves vélemények, az egyöntetűség hiánya, a nyelv tanításában a pedagógiai és logikai következetlenség miatt alig közelíttetik meg." (9.o.) A nyelvtantanítás hiányosságai között első helyen említi a nyelvészek hiúságát. ,,Az egyik kardoskodik, hogy «valószínűleg» így van, a másik nem engedi, mert «lehetséges», hogy másképpen van; a harmadik meg erősen állítja, hogy «föltehető», miszerint se nem így van, se nem úgy van." (10. o.) — Hiba az is, hogy „nyelvészeink a küloncségig keresik a nyelvben a régiségeket és nem veszik tekintetbe azon dolgokat, melyek az élő nyelv mostani állapotában sürgős kérdéseket képeznek". (16. o.) — Hiba az „egyöntetlenség". A számnevek felosztása pl. Szinnyeinél: a határozott számnév: 1. tőszámnév, 2. sorszámnév. Gyulay nyelvtanában: sark, osztó, sor, rendező, ismétlő, faj és személyi számnév. Szvorényi nyelvtanában tő, sor, osztó, különző, sokszorozó számnév. Tehát egyikük kettő, a másik hét, a harmadik öt fajtáját sorolja fel a számneveknek. — Ugyanez a helyzet a határozóknál: Szinnyei 16, Simonyi 9, Ihász 6, Gyulay 10, Füredi 9 típust különböztet meg. (18. o.) — Hibáztatja a tankönyvek nyelvezetét, helyesírását: nyelvhasználatuk hibás (ilyen szavakat találunk bennük: nemmagyaranyanyelvűeknek, szókinemmondásnak). A határozatlan ortográfiát bizonyítja, hogy ugyanabban a cikkben ugyanazt a fogalmat háromféleképpen jelöli a szerző: konkrét, concrét és magyarítva: összerű. (18. o.) Hiba a pedagógiai és logikai következetlenség. „Újabban sok nyelvtaníró az igeidők furcsaságaival is érthetetlenné teszi a magyar nyelvtant, sőt merényletet követ el a józan értelem és a nyelvtudomány azon egyetemes törvénye ellen, hogy a nyelvtan a nép élő nyelvén alapuljon. . . meg akarják értetni az iskolás gyerekekkel, hogy van „folyamatos múlt" és „végzett jövő", azaz olyan múlt, a mely most van, és olyan jövő, a mely már elmúlt. Hol van itt a logika, hol a pedagógia?" (Elszakad tehát már a latin grammatikai szemlélettől, de alábecsüli a tanulók szellemi erejét.) A korabeli nyelvtanok között 61