Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

domásul vehetjük, s magunkévá tehetjük; — a nyelv az összes gondolatvilágnak kulcsa, mert a beszéd és gondolkodás oly szorosan függnek öszsze egymással, hogy gondolkodás nélkül beszéd és viszont beszéd nélkül gondolkodás nem is képzelhető; — a nyelv azon közvetítő, melynek segélyével a külvilágot lelkivilágunkká tehetjük." (7. o.) Éppen ezért fontos a nyelvérzék nyelvtudattá fejlesztése. (96. o.) A Néptanítók Lapjában Belicza József nyelvtankönyvének ismertetésével kapcsolatban Király Pál megjegyezte, hogy „eddigi magyar nyelvtani kézikönyveink között csakugyan bajos volna csak egyet is megnevezni olyat, amely mind a nyelvtudomány, mind a pedagógia igényeinek kellőleg eleget tesz..." [32]. Majd kifejtette: Belicza könyve a növendékek igényeit nem tudja kielégíteni, mivel megpróbálja az egyetemen újonnan lábra kapott nyelvtani elméleteket, de nem eléggé öntudatosan, s úgy részint ó, vagy éppen elavult, részint pedig még tisztázandó új tanok vegyülékéből raggatja össze a magyar nyelv alkotmányának alapjait. A haladás mégis nyomon követhető. Bihari Péter az analitikus tanítási mód mellett a szintézis megvalósítását is sürgeti: „ az analysis és synthezis egyik a másiknak próbája" [33]. Az előzőkben láttuk, hogy a 80-as évek elejére változatos elgondolások, nézetek szerepeltek egymás mellett. Továbbra is élénk maradt ennek következtében a kritikai tevékenység. Majdnem minden nyelvtankönyvnek akadt bírálója is, és a bírálatok meglehetősen élesek. így Danninger József 1880-ban megjelent mondattanát [34] kritikusa önállóság és alaposság nélküli kényes kis munkának nevezi, megkérdezvén: értekezés ez vagy kézikönyv? Egyiknek sem jó. Nincs olyan tanterv, melynek ilyenre szüksége lenne. Öt megnevezett forrása közül három német, ez nyomot is hagyott rajta [35]. Pedig maga Danninger József is számba veszi a nyelvtani irodalom helyzetét. [36]. Számot ad arról, hogy Komáromy megbírálta Simonyi nyelvtanát, mert nem értett vele egyet. Márpedig, ha egyik szaktanár nem érti meg egy másik szakember könyvét, hogyan értené meg a tanuló. Példákat idéz ezután a különféle nyelvtanokból, ahol azok egymással ellentmondó megállapításokat tesznek. Erőre kapott a kritikákban az elvakult, személyeskedő, elfogult hang is: ezt bizonyítja Rákosy Sándor bírálata Simonyi nyelvtanáról [37]. Ez a „bírálat" tanúsítja, hogy nem volt könnyű a nyelvtaníró dolga. Szőrszálhasogató kifogások tömegét adja Rákosy. „Mikor én ezt a három részből álló magyar nyelvtant kezembe vettem, azt kérdeztem magamtól: hogy lehetséges az, hogy végzett ember, aki bölcs: tudor, tanár, nyelvtaníró, lapszerkesztő és Isten tudja még mi, máig sem tudja, hogy szók és szavak között mi a különbség . . ." (9. o.) Idézi a nyelvtankönyv egyik példáját: „Kiket én kapattam fegyvert fogni csatán. — Ez Arany verse, a kinek sok ilyen kificzamított mondata van ... De S. Zs. átvesz mindent, nem bánja ő, vájjon gyermeknek való-e vagy nem. Ebből látszik, hogy ő nem képes megkülönböztetni, mi nyelvtanba való, mi nem. Ez minden éretlen írásnak jellemzője." — Ide illik Brassainak a következő megjegyzése: „Nem hallatlan dolog, hogy a tudatlanság a tudást leckézze; de ilyen mértékben, mint nálunk a nyelv ügyében, aligha történt valaha és vala56