Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Természetesen Simonyi nyelvtana sem jelenthette azt, hogy egy csapásra egységesült volna minden területen a nyelvtant tanítók elgondolása. Hiszen pl. ő elismeri az ikes ragozást, Riedl Szende és Szarvas Gábor nem. így érthető, hogy Mártonfy Márton 1879-ben még mindig azt panaszolta, hogy ,,a tudomány egy ágában sem tapasztalhatni oly nagy fejetlenséget ... A hány író, annyi rendszer. A hány tanító, annyi methodus, annyi szabály" [28]. Mindaddig problematikus lesz a magyar nyelvtan tanítása — írja —, ,,míg abban határozott alapra nem helyezkedünk ..." A könyv csak segédeszköz, emlékeztető a tanuló kezében. -— Mártonfy anyagfeldolgozási módszere nem éppen szerencsés: adott egy hosszabb szöveget, abból több tételt is levezetett, így meglehetősen sokáig foglalkoztak egy-egy szöveggel. Bár közölt néhány gyakorlatot, száraz, unalmas, nehéz feldolgozásmód ez. Ugyancsak 1879-ben jelent meg Nagy János nyelvtana [29]. Mint maga is írta előszavában, mintának használta Riedl Szende, Torkos, Szvorényi, Bodnár nyelvtanát. Nem adott helyet könyvében a vitás problémáknak, ,.mivel az nem iskolába való" Gazdag példatárát a gyakorlati igényeknek megfelelően állította össze. Tárgyalásmódja nem öncélú grammatizálás. A nyelvtani kérdések tisztázása mellett a helyesírási vonatkozásokat is megmutatta: az igeragozásnál pl. ilyen példákat ad: „Sírtam, de a halott mitsem hallott zokogásomból. Értem, hogy mit tevéi értem. A szőlő leve ártalmas leve." (67. o.) Az 1868. utáni néhány évben megjelent nyelvtankönyvek tehát igen változatos képet mutatnak mind a megtanítandó anyag, mind a módszer tekintetében. Ez azt bizonyítja, hogy az első tanterv nem adott eléggé biztos útbaigazítást a nyelvtan tanításához. Ezt tanúsítják a Péterjy Sándor által közreadott gyakorlati tanítások is. (1880.) [30] Ennek során a szerző a következőket írja: „Sokan még ma is a nyelv törvényeit akarják megtaníttatni a gyerekeknek, megtanítják őket a szófajokra, a beszédrészekre, s csudálatosnak tartják, hogy 9—10 éves tanítványaik hiba nélkül tudnak elemezni, ugyanezek a gyermekek pedig nem tudnak egy levelet hiba nélkül megírni." Csak azokat a nyelvtörvényeket tanítsuk meg, amelyek szükségesek a helyesírás és a helyes olvasás elsajátításához. Ilyen is van elég. Mondattani alapból, szövegből induljunk ki. Ugyanebben az évben Erdődi János a nyelvoktatás módszertanáról szólva [31] az elmélet jelentőségét hangsúlyozta. Mint előszavában kifejtette: az elméleti részre nagyobb súlyt fektetett, mert növendékeit nem dresszírozni akarja, hanem képezni, elmélet nélkül pedig a tanítás nem egyéb, mint dresszúra. — Mint korra jellemző vonást jegyzem meg, hogy a gyakorlati részt az egy tanítóval bíró iskolák számára készítette el. De távolabbra nézett, mint a tantervi előírás (a beszéd- és íráskészség fejlesztése), mert a nyelvtan tanításával kapcsolatban hangoztatta a nyelv társadalmi jelentőségét és a gondolkozás fejlesztésében betöltött szerepét is. „A nyelvoktatás fontossága" cím alatt ezeket írja: „A nyelv azon közeg, melynek segélyével közlekedésbe léphetünk embertársainkkal; — ez azon kapocs, mely az embereket összetartja, s népekké, nemzetekké tömöríti; — a nyelv azon eszköz, melynek segélyével mások szellemi kincseit tu55