Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

lyet az ember maga végez, nem is az az idő, amelyet dolgozik, hanem a saját termelőtevékenységének elsajátítása az, hogy megérti a természetet és uralkodik felette. A természet feletti uralom annál magasabb fokú. minél magasabbra fejlesztette az adott társadalom a termelőerőit. Ez a folyamat elvezet az egyén képességeinek teljes kibontakozásához, ami végső célja az emberi termelőtevékenységnek. Marx foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy milyen kapcsolat áll fenn a termelőerők fejlődése és a társadalom gazdagsága között. A gépi nagyipar általánossá válása előtt a közvetlen munkaidő tömege, az alkalmazott eleven munka mennyisége volt a gazdagság gyarapításának döntő tényezője. A nagyüzemi gépi termelés kifejlődése után a valóságos gazdagság megteremtése kevésbé függ a munkaidőtől, mint azoknak a hatóerőknek a hatalmától, amelyeket mozgásba hoznak. Ez a gépi organizmus nem áll semmilyen arányban a közvetlen munkaidővel, amibe a termelés került, hanem éppen a tudomány általános állásától és a technológiai haladástól, vagyis e tudománynak a termelésre való alkalmazásától függ. A tudománynak, különösen a természettudománynak és vele valamennyi többinek a fejlődése viszont arányban áll az anyagi termelés fejlődésével. A gazdagság mértékéről a következőt írja Marx: „Igazában akkor gazdag egy nemzet, ha tizenkét óra helyett hatot dolgoznak. A gazdagság nem a munkaidő feletti parancsnokolás (reális gazdagság), hanem rendelkezésre álló idő azon az időn kívül, amely a közvetlen termelésben szükséges mindegyik egyén és az egész társadalom számára" [17]. A tőke akaratától függetlenül eszközt jelent a társadalmilag szükséges munkaidő csökkentésére és ezáltal az egyén szabad idejének növelésére. A társadalmilag szükséges munkaidő csökkentése összhangban áll az egyének művészi, tudományos érdeklődésével, és így lehetőség adódik ezen igények kielégítésére a megnövekedett szabad idő és a létrehozott eszközök révén. A munkaidő minimumra redukálásának szándéka tőkés viszonyok között egy nagyon lényeges ellentmondáshoz vezet, amelyre Marx mutatott rá: ,,A tőke a tudomány és a természet minden hatalmát életre hívja, hogy a gazdagság teremtését függetlenné tegye a felhasznált munkaidőtől. Másfelől az így létrehozott erőket munkaidővel akarja mérni" [18]. Vagyis a tőke ellentmondást teremt azáltal, hogy a munkaidőt minimumra igyekszik redukálni éppen a gazdagság növelése érdekében, ugyanakkor ezt a munkaidőt a gazdagság egyetlen mértékeként és forrásaként tételezi fel. A társadalom gazdagságát a használati értekek bőségével és a társadalmilag szükséges munkaidő csökkenésével lehet mérni. Ezzel az ellentmondással a használati érték és az érték között meglévő belső ellentmondás jut kifejezésre. „Mihelyt a munka közvetlen formában többé nem forrása a gazdagságnak, akkor a munkaidő nem mértéke és szükségképpen nem mértéke a gazdagságnak, és ezért a csereérték a használati értéknek... Ezzel a csereértéken nyugvó termelés összeomlik..." [19] Bekövetkezik az értékviszonyok meghaladása, és ami ezzel együtt jár, az áru- és pénzviszonyok megszűnése. Marx gondolatmenetét követve tehát a termelőerők fejlődése elvezet ahhoz a ponthoz, amikor a termelés folyamatában a termelési eszközöknek 24