Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

teljesen egyet a szovjet irodalomról alkotott véleményével sem. (Részletesebben Id. előbb!) Az egyetemről való eltávolítása látszólag nem törte meg (1924—30 között igen aktív fordítói és kritikai tevékenységet fejtett ki) [35], [36J, [37], a kegyvesztettség érzése azonban világnézetének ellentmondásait egyre jobban elmélyítette. Leonid, Leonov egyik elbeszélésének kapcsán [38] arra a következtetésre jut, hogy a bolsevikok tönkretették a falut, holott ez nem következik az író művéből, amely a falun végbemenő lassú átalakulási folyamatot, az első évek súlyos nehézségeit tükrözi, az írónak tulajdonított tendencia nélkül [39]. Borisz Pilnyakot is Bonkáló mutatta be a Nyugatban [40]. Az oroszszovjet írót a bolsevizmus ironikus krónikásának nevezi, s véleménye szerint, Pilnyak a szovjet társadalom feloldhatatlan ellentéteit festi meg komor, de reális színekkel. Bonkáló és kortársai nem vették észre, hogy Pilnyak többnyire az átalakulás kísérőjelenségeire irányítja figyelmét. Az alapjában komor művészi képeken azonban olykor mégis áttör a forradalom születésében vajúdó nép ereje [41]. A 20-as, 30-as években az Otthont, a hírlapírók és irodalmárok klubját látogatta, ahol szakvéleményét gyakran kérte ki Schöpflin Aladár, Benedek Marcell és Kárpáthy Aurél. Pontos, szöveghű fordításai több értéket tartalmaznak, mint kritikái. A szláv filológus alaposan ismerte az orosz nyelvet, s a szavak etimológiájának, árnyalatainak teljes tudatában, stílusa gördülékeny és modern. Tolsztoj Háború és békéje [46] tetszetős köntösben jelent meg, feltűnően, de nem hivalkodva. Bonkáló itt, érdekes módon, szövegvariánsokat is közöl. Az évek múlásával változik Tolsztojról, ill. a Háború és békéről alkotott felfogása: 1924: „Tolsztoj Leó szocialista, sőt kommunista eszméket hirdet műveiben, s részben ennek is köszönheti nagy népszerűségét hazájában. A Háború és békében is megtagadja az egyéniséget, az egyéni munka jelentőségét, szerinte a nagy tetteket a kollektív lélek viszi végbe. Szánalmas alakká törpíti Napóleont, s nagy embernek teszi meg Kutuzovot, mert ez utóbbi semmit sem kezdeményezett, semmit sem tett saját magától, hanem mindent a véletlenre, s a tömegek ösztönére bízott" [47]. 1925: „Elejétől végig tendenciózus. Burkoltan az európai civilizációt támadja, s a kommunizmust hirdeti. . . Csak az öntudatlan cselekedetnek tulajdonít értéket, vagyis fatalista [48]." 1929: „A Háború és béke című regény Tolsztoj alkotásának koronája. Hatalmas képsorozat, amelyben az 1805-től 1812-ig terjedő korszakot írja le páratlan történelmi hűséggel és realizmussal. Hőse az orosz nép, amely az egyszerűség, jóság és igazság képviselője a háborúban, s ezért győz is; míg a gőgös és elbizakodott francia katona a végeláthatatlan orosz pusztában a hideg és az éhség martalékává lesz [49]." A Háború és béke fordítási határideje igen rövid volt. Bonkáló Karinthy Emiliának (Karinthy Frigyes húgának) „egyenesben" diktálta, aki 2U5