Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Az igazi Lermontov-hősök racionális lények. Mintapéldányul Pecsorin szolgál, aki kínosan vigyáz arra, hogy minden tette, mozdulata logikus legyen. A tudat kihagyásos pillanatait szégyenletesnek tartja, éppen így a túlzó érzelemnyilvánítást. Egyébként sem fogadja el, hogy a „piedesztál-ember"-nek van érzés- és ösztönvilága, lehetnek illogikus tettei. Nézete szerint ez a Kraszinszkij-féle „tömeg-embert" jellemzi. Példának idézzük Kraszinszkij mindent egybemosó, feloldó ellágyulását a színház folyosóján, amelyet érzelmi kitörés, Pecsorin számára illogikus üvöltés követ. IV. A dialógus funkciója a drámai szituációkban Külön figyelmet érdemelnek a drámai szituációkban elhangzó dialógusok. Az író dramatizáló tendenciája a gyakori párbeszédekben, a jelenetekre tagoltságban érezhető. Lermontov a drámában alkotott először realista művet, az „Álarcosbált". A költő-dramaturg gyakorlata, tapasztalata hatott a prózaíróra. Ezt bizonyítják a — néha szándékosan kiélezett — drámai szituációk, a tudatos tagolás, jelenetezés, a hosszú dramatizált párbeszédek, amelyek közül az egyik szinte az egész IV. fejezetet kitölti. A drámai jelleget a szituációk, párbeszédek konfliktusainak lélektani szempontú, lóként akarati síkon elemző ábrázolása, sajátos kiélezése is fokozza. A lermontovi próza jelenetekre, párbeszédekre tagoltságának következménye a keretszerűség, amely a Korunk hősének is jellemzője. De benne a tagoltságot az önelemző monológok is erősítik. A dialógusok száma, betöltött funkciója bizonyítja, hogy az író nemcsak az elbeszélést, de a beszéltetést is különösen kedveli. Pecsorinnak és Kraszinszkijnak a színházban elhangzó, drámai szituációba ágyazott dialógusát nézzük meg alaposabban. Kraszinszkij indítja a dialógust: ,,— Beszédem van önnel!" — mondja- Majd a konfliktus kibontakozását késleltető rövid írói kommentárt olvashatunk. Kraszinszkij megfogja, megállítja Pecsorint. Tömör írói megjegyzés következik, amelyet önmagán túlmutató „helyzetleírásnak" is nevezhetnénk: — „A keze remegéséről kitalálta, hogy régebbi ellenfele, nincs mit tenni, nem kerülheti el a szóbeszédet." Az író érezteti Pecsorin állapotát, viszonyulását a leendő beszédtárshoz, és egyben pillanatnyi helyzetelemzését. Egyetlen mondat, sűrítettsége meglepő. 1. Érezzük, a felismerés szinte nem is vizuális síkon történik. Sorrendben feltétlen megelőzi az érzéki sík a vizuális sík bekapcsolódását a megismerés folyamatába. Sűrítve érzékelteti azt a folyamatot, amelynek során Pecsorin sejtelmes, rossz előérzettel, intuiciószerűen jut el — a meglátás fázisát, motívumát kikapcsolva — a tudatosítás, a felismerés végső szakaszáig: „a keze remegéséről kitalálta". A (látás)-meglátás-felismerés-helyzetelemzés folyamata helyett az (érzékelés)-érzés-megérzésfelismerés-helyzetelemzés folyamatát ábrázolja az író. A megismerés folyamata az intuíciószerű megérzés fázisában tevődik át az érzékelés te.189