Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

rületéről az értelmi síkra. Logikai úton eredményezi a felismerést, ennek tudatosodását, és végül a helyzet pillanatnyi elemzését. 2. Az író tömören jelzi a kialakult helyzet kényszerűségét. Pecsorin akarva sem tudna kitérni a párbeszéd elől: „nincs mit tenni". 3. A „nincs mit tenni" és a „nem lehet elkerülni a szóbeszédet" arra is utal, hogy Pecsorin számára ez a beszélgetés kellemetlen, szeretne megszabadulni Kraszinszkij tói. Pecsorinnak ez az álláspontja határozza meg a dialógus alaphangulatát. Félelme a szóbeszédtől, annál is indokoltabb, mert az író is hangsúlyozza ennek áldatlan hatását. Arról nem is beszélve, hogy csak az imént sikerült gáláns lovagként kivágnia magát egy kellemetlen incidensből. 4. Mindebből kitűnik, hogy az idézett mondatnak a dialógus kibontakozásával kapcsolatban bevezető, előkészítő funkciója is van. 5. Az idézetben a jellemzés funkcióját is ki lehet mutatni. Megtudjuk, hogy Pecsorin a közvélemény, a szokáserkölcs rabja, és nagyon fél a megszólástól, a szóbeszédbe keveredéstől. Tudja, hogy nemcsak annak a veszélye áll fenn, hogy nevetség tárgya lesz, hanem az i's, hogy a helyzet magaslatára kerülve sem tudja elkerülni a szóbeszédet, amely pedig törvényszerűen tekintélycsökkenéssel jár. Ezek az elemzések arra utalnak, hogy Lermontov lélektani felfogása nagyon közel állt az ún. beleérzés elméletéhez, de ő ezt meglehetősen racionálisan, egyéniségének megfelelően átlényegítve alkalmazza. Az író megragadja a kettős jellemzés lehetőségét: a beszédpartnereket együtt jellemzi. Szavaik által közvetve, írói kommentárokkal közvetlenül is igyekszik tudatviláguk, érzelmi, akarati életük mélyére világítani. A sűrítésre példa Pecsorin válasza, amely a jellemzésen kívül ismét többsíkú asszociációbőségével emelkedik ki a többi mondat közül: „— Parancsoljon, beszéljen — felelte Pecsorin —, csak ne itt a fagyon." „»Menjünk a színház folyosójára!« — felelte a hivatalnok. Hallgatva mentek." Ez a néhány mondat rávilágít egy másik fontos sajátosságra: Lermontov időzelésére. Az író, mintha csak azt az időt használná ki, amíg a két szereplő a színház folyosójára ér, rövid helyzetleírást ad. „A második felvonás már elkezdődött: a folyosók és a lépcsők üresek voltak; . . ." Itt is az előkészítő funkció a domináns, megtudjuk, milyen körülmények között zajlik le a dialógus. Realista, lineáris időszemlélet érvényesül, Németh László kifejezésével élve, olvasó és író órája együtt halad. Kraszinszkij beszéde szaggatott, zavaros, stilisztikai szempontból túldíszített. Jellemző rá az érzelmi telítettség, a kérdő, felkiáltó, óhajtó mondatok sokasága. Lermontov gyakran akkor is felkiáltójelet tesz a mondat végére, amikor tény megállapító kijelentő mondatról van szó, de Kraszinszkij zaklatottsága, felindultsága, túlfűtött érzelemvilága ezeket is erős expresszív telítettségűvé teszi. Pecsorin mondatai nagyrészt egyszerű kijelentő mondatok. Nem alkalmaz emocionális telítettséget jobban kifejező felkiáltó, felszólító mondatokat. Különösen kerüli az indulatszavakat. Nála minden hangsúly a szituációnak megfelelően helyénvaló, a mondanivaló tartalmának meg.190