Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

elejéről. Pecsorin és Kraszinszkij dialógusát is, amelyet a színház folyo­sóján folytatnak, ide számíthatjuk. Bár benne érvényesül Pecsorin irá­nyító szerepe is, de ez a formai arányokat nem borítja fel. 2. Elbeszélt dialógusok, amelyeket vagy az egyik szereplő — rend­szerint a párbeszéd volt résztvevője — vagy az író mond el. Tehát egy régebben elhangzott dialógus felelevenítéséről van szó, amely legtöbb­ször rövidebb, tömörebb az eredetinél. Példa erre az író által elmondott dialógus, amelyből megtudjuk, hogy Pecsorin Ligovszkoj herceg ügyé­ben elvállalta Kraszinszkij felkeresését. A második dialógus, amelyben Pecsorin elbeszéli a Róza nevü lengyel grófkisasszonnyal kapcsolatos történetét. Tömörség, rövidség jellemzi ezt a típust, de jellege és a fel­elevenítés szituációja is kihat terjedelmére. 3. Vannak olyan tömör dialógusok, amelyekben a szóbeli megnyilat­kozás annyira minimális, hogy a szóbeli közlésnél fontosabb a kísérő, hangnélküli „megnyilatkozás". Az író ilyen esetben gyakran nem bízza az olvasóra a rejtvényszerű megoldást, hanem bő kommentárral, néha rövid epizódok elmondásával világít rá a rejtély nyitjára. Nyegurova és Pecsorin dialógusa, amely a színház kijáratánál hangzik el, csak ké­sőbb, a hősnő életének, fontosabb mozzanatainak az ismertetésekor lesz teljesen érthető. Egyben ez a megoldás írói fogásként alkalmazva a fi­gyelemfelkeltésnek is hatásos eszköze. 4. Valóságábrázoló igényű műről lévén szó, az elbeszélés néha az élőbeszédhez közeledik, megszaporodnak a hiányos mondatok, amelyek gyakran űn. „néma dialógusok"­at [3] alkotnak. Ezekben az egyik part­ner — két beszédtárs esetén — vagy minimális szerepet vállal a párbe­szédben, vagy csak hallgatóként van jelen. Arra, hogy a hasonló dialó­gusban a szóbeli megnyilatkozás hiánya sem zárja ki a hallgató társ pszichikai aktivitását, jó bizonyíték Nyegurovának és szüleinek a dialó­gusa aj III. fejezetből. A nyitófejezetben az író elmond egy szaggatott, hiányos dialógust, amely a későbbiekben lélektani szempontból nagyon fontos lesz. A kocsisok ugratják Kraszinszkijt, a kisfizetésű hivatalno­kot: „Uram! hová parancsolja? — mondogatják neki. Megnyilatkozásuk akusztikai síkban történik. Kraszinszkij egy szót sem szól, bár önérzetét mélyen sértik a kocsisok szavai. Az adott szituációban a kishivatalnok némaságra van kárhoztatva, a benne zajló gondolatokat, lelki folyamato­kat az író tolmácsolja. Ennek a hiányos dialógusnak a jelentőségét Lermontov két funk­cióval súlyosbítja: előkészíti a következő drámai szituáció megértését, és egyben késlelteti a gyorsan pergő eseménysor kulminációját. Jól mutatja ez a példa, hogy a párbeszéd szándékosan vagy kényszerből passzív sze­replője a lélekábrázolás, jellemzés szempontjából fontosabb az aktív résztvevőnél. 5. Egy újabb típusként szónélküli „néma dialógus"-t is találhatunk, amely mintegy a 3. és 4. típus variációja. A résztvevők akusztikai síkban nem nyilatkoznak meg, közülük csak az egyik aktív, a másik tudatán, akaratán kívül részese a „dialógus"-nak. A passzív résztvevő váltja ki — mit sem tudva minderről — a másik társ aktivitását. Mintapéldaként Pecsorin és Véra szónélküli, hiányos dialógusát idézzük a színházból. .181

Next

/
Oldalképek
Tartalom