Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

alázatosság, szerénység nemcsak jellembeli tulajdonság lehet, hanem inkább felvett szerep, eszköz a pártfogó kegyének megnyerésére, a gazdagodás lehetőségére. Függetlenül attól, hogy az írói szándék és a jellemfejlődés öntörvényűsége milyenné változtatta volna Kraszinszkij alakját, megállapítjuk: az író szociális érzékenységét leginkább az ő alakja bizonyítja. Etikai megfontolásból ítélve, ő került volna ki győztesen a Pecsorinnal folytatott párharcból. Munkaszeretete miatt a meggazdagodás lehetőségét sem lehet kizárni, de ezt csak ritka kivételnek lehetne felfogni, és nem a korabeli Pétervár tipikus jelenségének. Az etikai megfontolásból eredő lehetséges elképzelést a valóság nem bizonyította. így az írói szándék következetes végigvitele, az etikai szempontú beállítás a realitás tényeivel került volna ellentétbe. Talán az írói elképzelés ütközött itt a realitással, a valóságábrázolás követelményeivel, és ezért maradt befejezetlen a regény. Az alakok közül — annak ellenére, hogy sokat szerepel a regénytöredékben — Kraszinszkij alakja kidolgozatlan, megfoghatatlan, kiforratlan. A dialógusok elemzéséből minden kétséget kizáróan kiderül, hogy milyen szinten közeledik az író hőseihez, a személyiség milyen rétegein át hatol hősei pszichikumába. Az értelmi, érzelmi vagy akarati sík kap-e domináns szerepet a jellemek feltárásában? Természetesen tiszta megközelítési sík nincs. De ha elfogadjuk, hogy Móricz Turi Danit főként érzelmi, Thomas Mann Hans Castorpot értelmi síkon közelíti meg, akkor Lermontovnál az akarati sík a domináns. Abból következik ez, hogy Lermontovnál az egyéniségek nem a környezettel, társadalommal, hanem egymással ütköznek össze, az egyik akarat harcol a másikkal. Ez az akarati párbaj jellemző a párbeszédek többségére. Ez a tipikusság nem véletlen. Arra enged következtetni, hogy a Pecsorin-féle akaratkultusz, akaratedzés, az érzelmeken uralkodó racionalitás, volicionizmus pecsorini változata nemcsak hősének, de magának az írónak is jellemző tulajdonsága lehetett. A lermontovi dialógusnak — a többi mű ismeretében joggal általánosíthatunk — ez a sajátossága különösen szembetűnő, ha Turgenyev párbeszédeire gondolunk. Turgenyev regényeiben is fontos szerep jut a dialógusoknak. De nála a dialógusok tárgyát eszmék, filozófiai, etikai felfogások, társadalmi, politikai nézetek adják. Nézetet nézettel, eszmét eszmével szembesít. Nem egyéniségeket ütköztet, nem akaraterejüket méri össze. Hősei bármennyire szeretik is az elvont vitákat, nem hatalmasodik el rajtuk a voluntarizmus, a bajvívó szenvedély. Lermontovnál jellemek, egyéniségek harcát látjuk akarati síkon, anélkül, hogy határozott, megfogalmazott filozófia, eszme állna mögöttük. A Lermontov-hősöket nem annyira az eszmék különbözősége — Kraszinszkij és Pecsorin ellentéte részben kivétel — állítja szembe egymással, mint inkább a mindennapi életből adódó érintkezések, az alkalmak szülte lehetőségekben szembesülő túlzott éntudatuk, akaratkultuszuk. Kapva kapnak a súrlódásokon, konfliktusokon. Önértékük, vélt vagy valódi igazságuk bizonyításának érdekében vívják a maguk akaraterő párbaját. Ebből következik, hogy Lermontov elsősorban akarati síkon közelítve tárja fel hőseinek jellemét, pszichikumát, rejtett sajátosságait. 12* 179