Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Csehov drámái a moszkvai és leningrádi színpadokon 1950—1970 között

kártyacsatát is. A mű e hangtalan „továbbélésével" a rendező mintegy színházi ítéletet mond. Mivel Efrosz Trepljovot tette központi hőssé, ezért néhány más figura — mint Nyina és Trigorin — kibontására kevesebb gondot fordított. Maga is érezte ezt, s ezért egy cikkben

5 igyekezett magyarázatot adni, amelyben azt hangsúlyozza, hogy Csehov darabján keresztül a mához akart szólni. De sokkal könnyebb egy mai művet modernül játszani, mint Csehovot korszerűen. Sok kritikus azt vetette a fiatal rendező szemére, hogy több helyen is elferdítette az író alapvető mondanivalóját. Az igazságos modus vivendit Poljakova találta meg, aki azt fejtegette cikkében, hogy többféleképpen is lehet jól játszani Csehovot. „Vagy elmarasztaljuk az előadást azért, mert hiányzik belőle a csehovi »homály« és a csehovi »-szomorúság«, mert ebben a megfogalmazásban az előbbiek helyett csak az átható, állandó epekedő sóvárgás van jelen. Ha elfogadjuk, egyet kell értenünk Efrosz koncepciójával."

6 A moszkvai Művész Színház fennállásának 70. évfordulóját az egykori ősbemutatójának felújításával, Csehov Sirályával ünnepelte. Az 1968as rendezés azonban nem sokkal volt jobb az átlagnál. A Csehov-drámák hagyományos rendezői felfogása azt igényli a színésztől, hogy merüljön el a lírai hangulatok finom szövedékében, a sejtelmes árnyalatokban, a ki nem mondott pszichológiai finomságokban, amelyek szavakban szinte megfogalmazhatatlanok. Livanov — a Művész Színház rendezője — ezzel szemben a sejtelmes hangulatokat szavakban is kifejezésre juttatta, ugyanakkor igyekezett megőrizni az emberi lélek bonyolultságát, és bátran megkísérelte a kimondhatatlan kimondását. A hamisítatlan csehovi miliő és a modern rendezési fogások szerves összeillesztése azonban csak részben sikerült. Efrosz a nagy vihart kavart, újszerű Sirály rendezése után hamarosan állást cserélt, s 1968-ban már a Malaja Bronnaja Színhazban rendezte az ismét óriási közfigyelmet keltett Három nővért. A fiatal rendező nem egy hiteles múzeumi látvány visszaadására készült, hanem merész újrafogalmazással, sokszor meghökkentő szöveghangsúlyozással az írót ciik cl I L ci közelebb hozni a mai nézőhöz. Természetesen megőrizve a történelmi hátteret — ennek hiánya a mű meghamisítását eredményezné —, sok új és szokatlan tartalmi és technikai momentumot sorakoztatott fel. Mindjárt a dráma nyitóképe — Irina névnapját ünneplik — valami ideges hangulatot áraszt. A felfokozott nyugtalanság egyre jobban szétárad a darabban, s ez sokszor szándékosan elhadart mondatokban csapódik le. De jelképes értelmű a három nővér felvonásról felvonásra szürkülő ruházata, a nyugtalanító keringőből indulóba csapó dallam, a fura díszletek, sőt még az őszi andalító napsugár is. „Efrosz a mai ember (fiatalember) szemével látja-láttatja, idegszálával érzi-érezteti meg a csehovi világot. Az ő hősei nemcsak a szóban, az érzésekben is gyorsabbak, mint a Művész Színház előadásainak filozofikusan lírai alakjai. Dinamikusabban tétlenek és türelmetlenebbül boldogtalanok. Csebutikin ajándékát Irina születésnapjára — a sokat emlegetett szamovárt, mely a Művész Színházban olyan mélyértelmű tartalommal 251-