Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Csehov drámái a moszkvai és leningrádi színpadokon 1950—1970 között

szurd-, dokumentum-, vagy ,.forradalmi-epikus" drámának nevezett divat idején is osztatlan sikert aratnak Csehov lírát, tragédiát és komédiát mesterien egybeolvasztó cselekvés nélküli színművei, ami arról tanúskodik, hogy a zseniális drámaíró mindig aktuális marad, ha korszerűen értelmezik. II. A moszkvai és leningrádi színházak alapelveiket és művészi hitvallásukat elsősorban előadásaikkal formulázzák meg. Egyes színházak a ma még kevésbé ismert nevekre és művekre építenek, míg mások továbbra is a patinás és klasszikus darabokkal igyekeznek megfogalmazni véleményüket a máról. A klasszikusok között az első helyen Csehov áll, akinek jelentősebb drámáit több moszkvai és leningrádi színház a műsorára tűzte az elmúlt két évtized folyamán. Az újabb és újabb rendezői kísérletek főleg azt a célt tűzik maguk elé, hogy Csehovot, a drámaírás egyik veretes fejedelmét és darabjainak sajátos világát közelebb hozzák a jelenkor emberéhez. A másik törekvésük az, hogy modern interpretálásban ábrázolják az orosz századfordulót, úgy, hogy a korszerű tanulsággal szolgáljon napjainkban is. Az elmúlt két évtized legnevezetesebb Csehov-bemutatói vagy valamelyik színház rangos évfordulójához, vagy egy-egy kiváló rendezői egyéniség nevéhez fűződtek. A továbbiakban — a teljesség igénye nélkül — sorra vesszük az 1953 utáni esztendők legjelentősebb színpadi rendezéseit. Csehov drámáinak újszerű színrevitele a merev, dogmatikus korszak oldódásának vége felé kezdődött, amikor a művészi életben is jelentős változások mentek végbe. Az irodalmi és színházi világban egyaránt új törekvések jelentkeztek és az útkeresés, a múlt és jelen szükségszerű kontaktusának kibontása vált az írók és rendezők alapvető feladatává. Csehov reneszánszának első jelentős állomása az volt, mikor Marija Knebel — Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenkó egykori tanítványa —• a moszkvai Puskin Színházban 1954-ben szokatlan rendezői felfogással állította színpadra az Ivanovot. Csehov merészen leleplező darabja új kicsengést kapott, s ez a kritikusok heves reagálását váltotta ki. Ugyanebben az évben a leningrádi Puskin Drámai Színház és a moszkvai Vahtangov Színház műsorára tűzte a Sirályt. Mindkét bemutató a művészi útkeresést állította a középpontba. A leningrádi előadás a iohangsúlyt Nyina figurájának a megformálására helyezte, aki a négy művész közül, mint kezdő, fiatal színésznő, elsőként értette meg a művészet nagyszerű elhivatottságát. Nyinát finom érzékkel. N. Mamajeva alakította, aki igyekezett elkerülni az egyoldalú megoldásokat és sablonokat. A mindig reménnyel teli, küzdő „sirály" alakjának újfajta megformálása a darab rendezésének legfőbb erénye. A moszkvai Sirály kevésbé sikerült, s a kritikusok egyöntetűen azt vetik a rendező szemére, hogy a csehovi hangulat egyetemes megragadása helyett inkább epizódokat, részleteket ábrázolt. Legtöbb színész egysíkúan fogta fel szerepét, s a megjelenített figurának csak egy-egy legjellemzőbb ol248-