Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Megjelennek egészen gyakorlati jellegű munkák, pl. az 1834-ben Kassán kiadott Magyar grammatika (különös tekintettel az ortographiára és levelező könyv) [63]. Ez a 90 oldalas könyvecske a „közhasznú ismeretek" iskoláját adja 6 osztályban (Magyar grammatika és levelező könyv, természethistória, physika, geographia, közönséges história, számoló könyv). A 90 oldalból 36 oldalon nyelvtani tudnivalókat közöl, mondván, hogy vannak ismeretek, amelyek nélkül senki el nem lehet: ilyen az a tudomány, hogy hogyan kell gondolatainkat írásban és szóban közölnünk. Megszívlelendő gyakorlati tanácsokat is ad olvasójának (pl.: a jó írásmód fő sajátságai: 1. orthographiai és grammatikai helyesség, 2. érthetőség, 3. tisztaság, 4. határozottság, 5. rövidség, 6. kellemes hang: a mondások és periódusok kerekdedsége, a beszéd könnyű folyása). A gyakorlatiasságot a kor pedagógiai irodalmában is követelményként találjuk, sőt Sasku Károly a Tanítás alaptudományáról szólva 1837ben alapvető szempontként jelöli meg: „Jaj azon tudománynak, mellynek nem az emberi nemzet' boldogítása a' czólja! Az ollyan tudomány bolondság, legalább haszontalanság; időt veszteni pedig vele oktalanság; mert a' miből az ember nem okul, annak lehetetlen oktalannak nem lennie" [64], Éppen Sasku Károly munkája mutat rá arra is, hogy Karl Becker hatására [65] a logikai irányzatnak, mely szerint a nyelv alkalmazott logika, nálunk is vannak hívei. Sasku így ír: „ . . . a' gondolkodást advánelé a' beszéd, elébb kell gondolkodni tudni, vagyis a' gondolkodás törvényeit ismerni, mintsem az azt kifejező beszéd' szabályait, mellyek a' gondolkodás' törvényein épülnek, fejtögetnénk; sőt nem is lehetne előbb megérteni a' beszéd — vagyis nyelvtudományt, mivel a' közönséges nyelvtudomány már a' böltselködésnek legnehezebb része, e' nélkül pedig az egyes nyelvek' szabályait tudományszeresen megérteni tellyes lehetetlen." (32. o.) [66] Mozgás, változatosság, új elvek jelentkezése, új utak próbálgatása jellemzik ezeknek az éveknek a nyelvtanirodalmát. Természetesen vannak hagyományos úton járók is, így Bitnicz Lajos az elődöket (Gyarmathy, a Debreceni Grammatika, Révai stb.) idézve közlő módszerrel próbálja „nyelvünk mezejét tudományosan kimérni" [67]. A' magyar nyelvtudomány főbb szabályainak rövid foglalatját összeállító szerző viszont a régi katekizáló módszerrel adja a rövid szabályokat, példák és feladatok nélkül [68]. Ekkoriban pedig már minta is lenne az olyan nyelvtankönyvre, amelyik a módszeres feldolgozásra is példát ad: Kecskeméthy Csapó Dániel Kérdezősködő Magyar Nyelvmestere 1833-ból [69]. Bevezetőjében a szerző elmondja, hogy rendszere különbözik az eddigiektől: részletesebben tárgyalja a betűzést, az írást és az olvasást. Visszatér a szakkifejezéseknek német megfelelővel való magyarításához. De a németet és a franciát veszi segítségül a helyes kiejtés tanításakor is. Könyvének igen figyelemre méltó része, ahol gyakorlatban bemutatja, hogyan kell folynia a nyelvtani elemzésnek. „Hát a szókötési Fejtegetés Miképpen történik: Űgy, hogy a szókötés szabályai szerint megvizsgáljuk és kinyomozzuk: 85