Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

könyv sem hozta meg azonban a kívánt eredményt: a gyermek világától távol álló, száraz grammatika ez, mint a kor nyelvtankönyvei általában. Míg egyrészt a nyelvi normák tisztázatlansága miatt a különböző nyelvtanok különböző szabályokat rögzítettek, másrészt az is nehezítette a tanítók dolgát, hogy a tankönyvírók módszeres szempontokra egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán voltak tekintettel [49]. A tankönyvek módszeres felhasználása így valóban nagyon nehéz is volt. Azért vannak hívei a katekizáló nyelvtanoknak a közlő, leíró nyelvtanokkal szemben, mert azok legalább „enyhítették a közlés ridegségét", és „a kérdés fölvetése már gondolkodásra sarkalhatta az élesebb eszű, gyorsabb felfogású tanulókat" [50]. Ez bizony még meglehetősen szerény „eredmény". A nyelvtanírók számára pedig nehézséget jelentett, hogy nem voltak tantervek, amelyek a megtanítandó anyagot rögzítették volna, így ki-ki saját elgondolása alapján dolgozott, és adott túlságosan sok vagy túlságosan is kevés anyagot. A jó nyelvtankönyv létrejövését gátló tényezők tehát: a nyelvi normák bizonytalansága, a tantervek hiánya és a módszeres kérdések tisztázatlansága. A régen óhajtott, korszerű, tudományos és módszeres iskolai nyelvtankönyv éppen ezek miatt az okok miatt még hosszú ideig várat magára. III. Nyelvtanirodalimmk a reformkortól az első magyar tanterv megjelenéséig (1825—1888.) A reformkor idején újabb hatalmas lendületet vesz a magyar nyelv kérdéseivel foglalkozó irodalom. A nagy nemzeti felbuzdulás hatására a nemzeti nyelv iránt érzett tisztelet és szeretet hatása alatt sokan hazafiúi kötelességüknek érzik, hogy a magyar nyelv sajátosságait kutassák. Ebből természetesen következik, hogy a XIX. sz. első felének nyelvészeti tárgyú irodalma számszerű eredményeiben is nagy mértékű fellendülést mutat. Ez a fellendülés lényegében már az előző században megindult (Benkő Loránd megállapítása szerint míg 1539—1770 között mindössze másfél tucat nyelvkönyv, nyelvtani problémákkal is foglalkozó munka maradt fönn, addig a XVIII. sz. utolsó 3 évtizedében közel félszáz nyelvtani jellegű munka látott napvilágot [51]), a fellendülést azonban némi megtorpanás követte, hogy azután újult erővel lendüljön fel a magyar nyelvvel foglalkozó irodalom. Kovalovszky Miklós a reformkor tudományos nyelvét vizsgálva megállapítja: „A XIX. század első felének magyar nyelvészeti irodalma feltűnő fellendülést mutat. 1750—1800-ig (8 latin és 16 német nyelvű munka mellett) 11 magyar nyelvű nyelvtan jelent meg, egyéb nyelvi vonatkozású munkákat, a nyelv műveléséről és a helyes magyarságról szóló vita- és röpiratokat nem számítva. A következő fél századból 19 latin és 91 német nyelvű magyar nyelvkönyv mellett 90 magyar nyelvű nyelvtanunk van, némelyik sok kiadásban" [52], Az egész korra jellemzően rögzíti Szilasy János a nevelés tudományáról írt művében, ahol külön fejezetben szól ,,a' nemzeti Nyelvtudo82