Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

mány' tanúlásáról": a nyelv tanulása szükséges, de hogyan kell tanítani?" Megállapítja, hogy a helyes kiejtésre saját példájával tanítson a tanító. A helyesírást is tanítani kell, bár annak tanítása azért nehéz, mivel a szabályok még nincsenek lefektetve. Végighalad a leglényegesebb ismeretek során, rögzítve, hogy mit tart fontos ismeretnek [53]. Ennek a korszaknak egyik nagy eredménye, hogy körvonalazta az egységes nyelvi normákat. Hangtani vonatkozásban a különböző nyelvtanok ebben a korban még tükrözték ugyan az ingadozást a nyelvjárási formák és az alakuló egységes hangállomány között, de már terjesztették az egységes formát, és megpróbálták azt nemzeti tekintélyűvé tenni. Ennek a munkának fő irányítója Kazinczy, majd Vörösmarty volt, aki „nemcsak személyi tekintélyével, hanem a Tudós Társaság teljes súlyával is terjeszteni tudja Kazinczyék vívmányait. . ." [54]. De az egységesülés nem csak a hangtanban jelentkezik: a század első felében megjelent nyelvtanok között is igyekszik egységet teremteni a Magyar Tudós Társaság, közrebocsátva 1846-ban A magyar nyelv rendszerét. A mű megjelenését az anyag alapos megvitatása előzte meg, és az Akadémia hivatalos jóváhagyása valóban biztosíték volt arra, hogy korszerű tudományos ismereteket ad, és elfogulatlanul és megbízhatóan rögzíti a nyelvi normákat. Mi volt a helyzet ebben a korban az első hivatalos nyelvtankönyv megjelenése előtt? Mint az eddigi nyelvtanirodalomban is, készültek olyan munkák, amelyek elsősorban tudományos célt kívántak szolgálni [55], és voltak, amelyek az iskolai oktatás célját tartották szem előtt. Az első csoportba tartozók elsősorban a nyelvi normákat akarták rögzíteni, főként az írók számára, a második típust képviselők az iskolai Oktatást szerették volna minél eredményesebbé tenni. Nem volt ritka az olyan szerző sem, aki megírta a grammatikáját, és maga készített belőle kivonatot az iskola céljaira (Szalay, Táncsics stb.) [56]. Vizsgáljunk meg néhányat közelebbről a kor jellemző terméséből! Több kiadást megért Szalay Imrének a kisebb tanulók számára 1828ban kiadott munkája [57]. Ajánlásában a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a leánynevelő intézetékben különösen gondosan kell tanítani az anyanyelvet, hiszen nincs hathatósabb eszköz a nyelvi nevelésre, mint ha az édesanyák jól tanítják kisdedeiket. Munkájának sikerét — több kiadását — éppen az a tény is indokolja, hogy az egységes kiejtést és helyesírást szorgalmazta munkájában. Katekizáló feldolgozása, rövid kérdésekre adott rövid feleletei módszerében is elsajátíthatóvá tették az anyagot. — Igen nagy haladást jelent ez, ha elgondoljuk, hogy Kassai Józsefnek csak néhány évvel előbb, 1817ben megjelent Magyar Nyelvtanító Könyvéről egyik bírálója azt jegyezte meg, hogy a könyv tanulmányozásakor „kábulást okozó zűrzavarba fúl belé az ember" [58]. Egyrészt a nyelvi normákhoz való kötődés biztosítja Szalay számára, hogy nyelvtanát valóban használják az iskolákban, másrészt az a tény, hogy 83