Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ö álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét. Rá kell mutatnunk a költő nyelvművészetének arra a vonására is, hogy — mindig az ábrázolás céljától és szempontjától függően — a lehető legnagyobb változatossággal jelöli meg a két apródot: 1. Szondi két apródja; 2. Két ifiu térdel, kezökben a lant; 3—4. Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?; 5. Ott térdel a gyöngypár; 6. Szép úrfiak! (kétszer); 7—8. Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit — ezért öli bú — Vele halni meg, ócska ruhába'; 9. Fiaim, hozzá köt a hála!; 10. Eb a hite kölykei! A Szondi két apródja bizonyos értelemben párhuzamba állítható Vörösmarty két évtizeddel korábban írt Szózatával. Idézem ennek egyik versszakát: És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. A megfogyatkozott, de meg nem tört nemzet életének költeménye a Szondi két apródja is, mely példázatos formában buzdít „rendületlen" hazaszeretetre. Arany később, az 1858 59. tanévben is jelölt ki ilyen dolgozati tételt (akkor az V. osztálynak): „Szondi hős halála". Két diákjának a dolgozata fennmaradt. Az egyiket ugyanezzel a címmel egy makói tanító fia, Komáromy Lajos írta, mégpedig versben. Arany minősítése a dolgozatról: „Csinos". Néhány verselési hibáján kívül csak két szavát kellett javítania: 1. a tanuló szerint Achmed ostromolta Drégelyt (a tanári megjegyzés: „Ali volna ez, Achmed nem volt"); 2. egy helyütt nem a legmegfelelőbb szót használta, s így a szótagszám is hiányos (idézem a versszakot): Achmed Szondiban nagy hősre, Egy nagy vitézre ösmert, És a vár melletti dombra Temette el e nagy embert. Arany itt az egy szó helyett az igen-1 javasolta. Miért pozitív dolgozat javítás ez? Azért, mert Arany János nem egyszerűen csak megállapította és aláhúzta a hibákat, hanem amikor szükségesnek látta a tanulók kifejezőképességének fejlesztése érdekében, maga segített a legodaillőbb szó ajánlásával. Nála — mint látjuk — mindig együtt járt a tanítás és a nevelés. Ez a Komáromy Lajos volt az, aki felnőtt korában így jellemezte mesterét: „...Arany nemcsak tanítása által hatott, hanem egész egyéni210