Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)
baja. És minden néptanító mégis mindenkor úgy hitt az emberiség jobb létében és boldogíthatóságában, mint Pestalozzi. Ha a Néptanítók Lapja írója a néptanítók nevében ír, akkor körülbelül ilyen fogadtatásban részesült Pestalozzi századunk első felének néptanítói részéről. Nem így, sőt egyáltalán nem így nézett Pestalozzira ugyanebben az időben a tanítóknak és tanároknak egy másik része: az úrrá tollasodott, vagy a néptől elidegenedett tanító. Ezt mutatja az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlönyben ugyanezen idő tájt megjelent hasonló emlékezés Pestalozzira. Azt sem hallgatja el ^ szerző, hogy uralkodók látták vendégül, sőt a cár színe elé is odakerült. Még azt is illendőnek tartja dr. Nemes Árpád, hogy megjegyezze: Pestalozzi nem veszített nevelési elveinek átütő erejéből száz év távlatában sem. De vigyázni kell vele nagyon, mert szertelen század gyermeke — teszi hozzá mindjárt — és nem csoda, ha kartársai nem értették meg ezt az irreális rajongót. Nem volt éppen futóbolond, de kartársai annak tartották. S amit ezután mond, az körülbelül ,,a kartársak" véleményét támasztja alá. Ezt kell mondanunk, különösen annak ismeretében, amit főleg Nagy Sándor professzor didaktikatörténeti elemzésének tanulmányozása alapján tudunk Pestalozziról. Nem érezzük illetékesnek magunkat arra, hogy megvédjük Pestalozzit társadalmi elfogultsággal terhelt értékelésekkel szemben. Pestalozzinak nincs is erre szüksége ma, a mi társadalmi viszonyaink között. De nem hallgathatjuk el csodálkozásunkat afölött, hogy két rokon-folyóiratban, egy időben, egy alkalomból hogyan lehet két ennyire eltérő hangú és érzésű emlékezést írni, a szerkesztőktől megjelentetni, az olvasóktól pedig visszhang nélkül hagyni. Kétféleképpen élt tehát Pestalozzi, mint pedagógus száz év múltán a magyar pedagógusok emlékében. Kétféleképpen, mert kétféleképpen fogadták és kommentálták írásait aszerint, hogy ki olvasta és ki kommentálta. Azok, akik nem tudtak vagy mert nem is akartak elszakadni a néptől, azok azonosultak vele, példaképüknek, vezérlő csillaguknak tartották, akik pedig akarva-akaratlanul eltávolodtak a néptől, a maguk lelkiismeretének megnyugtatására is és magatartásuk igazolására, szívesebben csatlakoztak a „kartársak" véleményéhez. Vagy ha szabad így mondanunk: ezeknek jól jött az az interpretáció, amely szertelen század gyermekének és futóbolondnak degradálta Pestalozzit. Pestalozzi halálának 100 éves évfordulóján elhangzott irodalmi megemlékezések mérlegelése után nem lesz hiábavaló megnéznünk két neveléstörténelmi tankönyvet, amelyet a tanítóképzők és tanítónőképzők számára írtak. Mind a kettő közismert volt a harmincas években, és általánosan használták is őket. A Molnár Oszkár-félét az állami és a protestáns iskolákban, a Németh—Frank-félét pedig a katolikus iskolákban. Mind a két tankönyvnek csupán a Pestalozzi összefoglaló értékelésére vonatkozó sorait használjuk fel összehasonlításuk alapjául. 154