Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Körösi Henrik: Pestalozzi Néptanítók Lapja, 1927. V—VI. sz. „Száz éve meghalt egy tanító, akinek a halála azonban nem elmulasztást, de örök megújulást jelent. A nagy tanító, akit Birrben a falusi pap és a tanító kísért a temetőbe, és akit nem sokkal később egy egész világ siratott meg, él, nemcsak az utódok emlékezetében, hanem itt közöttünk minden iskolában, mert lelke, s szelleme áthat mindnyájunkat, akik az élő anyagot formáljuk, szíveket nemesítünk, ifjú emberi műveltség szolgálatába szegődtünk. Pestalozzi tanítványai vagyunk, és érezzük mindig, hogy ez a halhatatlan iskolamester nem a birri temetőé, mert fogja kezünket, s szeme rajtunk függ, mintha figyelné, azok vagyunk-e, akiket ő képzelt magának tépelődéseiben, a fájdalmas elmélyedések óráiban." (16. 1. o.) Dr. Nemes Árpád: Pestalozzi Orsz. Polg. Isk. Tanáregyesületi Közi. 1927. 565. o. „Hatalmas uralkodók fogadták magánkihallgatáson: 1814-ben III. Frigyes Vilmos porosz király . . . ugyanabban az évben a minden oroszok hatalmas cárjához is eljutott híre . . . , Pestalozzi egy forrongó, viharos, a szertelenségektől sem mentes század gyermeke, amelyben Rousseau nevelési elvei valóságos forradalmat idéznek elő . . . . . . Kartársai nem tudták megérteni ezt a minden szép és nemes iránt hevülő lelket: nevettek rajta, futóbolondnak tartották. Mit sem von le Pestalozzi értékéből, hogy tanítási módszere már nem a mai világba való. Amit az egyes tárgyak tanítási módjáról ír, az a modern pedagógust ma már bizony csak nevetésre készteti. Akár a nyelvnek, akár a természetrajznak vagy számtannak Pestalozzi módszere szerint való tanításával ma igazán nem sokra mennénk." (8. 565—567. o.) A Néptanítók Lapjának írója a halál évfordulóján az élő Pestalozziról emlékezik. Még a halála is megújhodást jelent, s bár elsiratták, mégis él — mondja a cikk írója a népek tanítójáról. Aztán egy szó se több a halottról. hanem csak a példaképről, akinek szelleme ott él a népiskolákban, és nap mint nap vezeti azokat, akik az emberiség, a nép műveltségének szolgálatába szegődtek. A fogalmazás talán mértéktartóbb lehetne, de a néptanítóval sohasem volt mértéktartó az élet, s ha talál valakit, akiben magára ismerhet, miért nem adhatná meg neki úgy a tisztességet, hogy tudja és ahogy magának is szeretné tán, s amit valójában soha sem kaphatott meg. A nép tanítója volt Pestalozzi! Ez cseng ki a sorokból. És aki ennek vallja, maga is néptanítónak érzi magát. Innen a nagy együttérzés és a vele való szinte azonosulás. Az igazi néptanító, ha Pestalozzi-szÖveghez jutott és olvasgatta azt, magára ismerhetett, a maga fájdalmas elmélyedéseire, akinek éppúgy nem sikerült minden úgy, ahogyan a legjobban szerette volna. Minden néptanítónak a meg nem értéssel, az emberi kicsinyességgel volt a legtöbb 153