Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

viri, bon viro, bon virum, bon viros. Quod cum sit valde compendiosum, imitandum ...." (Panglottia, Cap. VIII. 3—7) — „Ungarorum imitatione, qui adiectiva immobilia: indeclinabiliaque habent. . . non opus est genere, numero . . . " (Novae Harmonicae Linguae Tentamen, 345.) Comenius tehát a grammatikai genus hiányában nem elmarasztalja a magyar nyelvet, hanem éppen követendő példának állítja az új. mesterséges nyelv megalkotói elé. Mint érdekességet említhetem, hogy Comeniusnak ebben méltó utódja Budenz József, aki egy rövidebb cikkecskéjében (vö. NyK. 16: 322—324.) arra mutatott rá, hogy a magyar nyelv agenerikus volta éppen nem nyelvünk tökéletlenségének és gyarlóságának" (vö. Oswald: Das grammatische Geschlecht und seine sprachliche Bedeutung, 1866.) az oka, illetőleg mutatója, hanem olyan állapot, ami felé fejlődnek az újabb nyelvek is, például az angol is. Budenz a védelem álláspontját fogalmazta ezzel meg. Comeniusnál a magyar nyelv agenerikus voltának dicsérete abban leli magyarázatát, hogy ő olyan világnyelvet kívánt teremteni, aminek legjellemzőbb tulajdonsága a facilitas, az ,,üres" nyelvtani formák, kategóriák elvetése, a hasznosság elvének következetes szolgálata. Comenius a nyelvtani nem problémájával kapcsolatban érdekes megjegyzést tett a magyar határozott névelő: ,,az articulus" funkciójáról is. A Panglottia ban ui. ez olvasható: ,,Hungari . . . nulla nominum genera habent: articulum tantum (az), qui nomina distiguit ab aliis Orationis partibus . . . " (Panglottia, VIII. cap.). Ennek a megjegyzésnek tudománytörténeti jelentősége van. Comenius e megjegyzéséből az is kitűnik, hogy Molnár nyelvtana mellett jól ismerte Komáromi Csipkés György munkáját (Hungaria illustrata, 1655), s annak a magyar az névelő szerepéről írt fejezetét (De charactere nominis scilicet particula az.) is. Komáromi Csipkés különben megemlékezik Comeniusról is műve ajánló soraiban, utalva a Janua egyik fejezetére (Cap. LXXXIX. 877), illetőleg idéz belőle egy mondatot is. S végül még egy nagyon is időszerű, magyar vonatkozású filológiai feladatról kell szólnunk. Comenius tankönyvei magyar szövegével kapcsolatos filológiai, nyelvészeti elemző, értékelő munkálatokat is el kell végeznünk. Különösen két tankönyvének, az Orbis Pictusnak és a Januanak magyar szövegével kapcsolatosan elodázhatatlan ez a feladat. Hogy milyen jellegű filológiai elemző munkára gondolunk, bemutatjuk a ,,magyar Janua", tehát a Janua magyar kiadásainak, köztük a pataki Januanak magyar és latin szövegével kapcsolatos filológiai vizsgálódás menetét s a levonható tanulságokat. Ismeretes, hogy Comeniusnak szinte világhírre szert tett (per orbem tendens atque patens) tankönyve, a Janua hazánkban is korán megkezdte hódító útját. Albelius Simon már 1638-ban kiadta Brassóban (vö. Horányi: Memoria; Pars. I. 17. RMK II. 144/ 520/ Bakos: I. 910.), s azóta számtalan (valóban alig számba vehető és pontosan nehezen azonosítható) kiadásban látott a magyar nyomdákban is napvilágot (vö. Bakos: A magyar Comenius-irodalom I—IV.). A magyar iskolák kedvelt tankönyve lett, s így nem véletlen, ha az egykorú iskolai feljegyzések (tantervi dokumentumok, jegyzőkönyvek), s ádtalában az iskolatörténetek oly gyakran szólnak róla. A Januaval természetesen Comenius nyelvpedagógiai elgondolásai, mód220