Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

azért a valóságnak megfelelően megállapíthatjuk, hogy megyénk székhelye, Eger az 1920—1944-ig terjedő ellenforradalmi korszakban is az ország vidéki kulturális életének egyik igen jelentékeny iskolaközpontja volt. Ennek igazolásául elég megemlíteni, hogy az 1931 32-es tanévben Egerben működött: 15 elemi mindennapos népiskola; 1 önálló gazdasági népiskola; 3 ipari- és kereskedőtanonc-iskola; 3 polgári iskola; 1 fiú és 1 leány tanítóképző intézet; 1 fiú és leány felső kereskedelmi intézet; 3 gimnázium; 1 szőlészeti és borászati szakiskola; 1 községi közigazgatási tanfolyam; 2 főiskola (jogakadémia és teológia). Ebben a tanévben Egerösszes tanulóinak száma 6609 volt. Mindezek az adatok valóban igazolják, hogy Eger a vidéki kulturális életnek egyik gócpontja volt. Ezek az iskolák azonban döntő többségükben a katolikus egyház kezében voltak, és így valójában nem a dolgozó magyar nép fiainak kulturális felemelkedését, hanem a kizsákmányoló osztályok politikai és kulturális célkitűzéseit szolgálták. Ezen segíteni csak a tőkés-, földesúri és egyházi hatalom megszüntetése, és az iskolák államosítása révén lehetett. Ezt valósította meg népi demokráciánk 1945—48-ban, amikor megszüntette a volt kizsákmányolók művelődési monopóliumát. Az ellenforradalmi politika és a pedagógusok. A nevelők társadalmi és szociális helyzete A Tanácsköztársaság leverése után a haladó pedagógusokat üldözték, börtönbe és „B-listára" kerültek. (Erről külön tanulmány jelent már meg.) A pengő bevezetéséig és az 1927. évi pedagógusi fizetésrendezésig a legnagyobb nyomorban tengődtek, sínylődtek a megye tanítói és tanárai, illetve családjaik. A fizetésrendezés után minden pedagógus a jobb, a biztosabb megélhetést várta. De nem ez következett. Az 1929-es nagy gazdasági világválság beköszöntése után többször csökkentették a fizetéseket; állástalan tanítók és tanárok ezrei ínségmunkát vállalva és népkonyhai segítséggel tengették életüket. 1933-ban csak a tanárok közül országosan 1286an voltak állás nélkül; a tanítók állástalansága ennek többszörösét érte el. Az a pedagógus, akit még nem is neveztek ki, de óradíjasként, helyettesként dolgozhatott, már örülhetett, hogy megszabadult a kínzó nyomortól és éhínségtől. Megyénkben az 1920-as évek közepén 634 népiskolai tanító működött. Ebből 419 róm. kat. iskolánál (ezek száma: 134), és 167 nevelő a 39 állami iskolánál tanított, ami világosan mutatja az állami iskolák jobb nevelőellátottságát. Az 1937 38-as tanévben 683 tanító, és „közvetlenül a felszabadulás évében, 1944-ben 729 tanító oktatott a megye népiskoláiban. Egy tanítóra 51 tanuló jutott" [16]. A középiskolai tanárok száma (polg. isk. tanárok nélkül) az 1930-as évek elején kb. 130. (Az 1967/ 68-as tanévben 326 volt, csak az összehasonlítás kedvéért említettem meg.) Az egyik, egri járásbeli tanító a következőket írja 1928 tavaszán a tanfelügyelőnek: „A kántortanítói lakás a földrengés (1925. jan. 31-én volt 88