Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)
Ez az óramenet is bizonyítja, hogy csoportos foglalkoztatással differenciáltabbá tudjuk tenni az óravezetést. Ez a tanár megfelelő irányításával nem jelent nehézséget a tanulók számára, mert ha megnézzük az egyes csoportokra jutó feladatokat, azok nem túlságosan szerteágazók. Figyeljük meg ebből a szempontból az 1. csoport feladatlapját a többitől elkülönítve! 1. Keressétek ki a szövegből a helyhatározót, és állapítsátok meg, milyen szófajú szóval fejeztük ki! Sietve jött el az iskolából. 2. Keressétek meg a szövegben a helyhatározót, és figyeljétek meg, valóságos helyet jelöl-e! Róla csak jót hallottam. Vedd le róla a takarót. 3. Figyeljétek meg, milyen mondatrészhez kapcsolódik a helyhatározó ! A füzetbe írtuk a feladatot. 4. írjon a füzetébe mindegyikőtök önállóan két, helyhatározóval bővített mondatot az utasításnak megfelelően! ige -f- határozóragos névszó A 4. feladat elé már az első 3 pont kidolgozásával egyidejűleg bekerült a táblai vázlat: I. A helyhatározót kifejezhetjük: 1. ragos névszóval 2. névutós névszóval 3. határozószóval 4. személyragos határozószóval 5. ragos és névutós névszóval II. A helyhatározó nem mindig fejez ki valóságos helyet (képes helyhatározó). III. Bármilyen mondatrészhez kapcsolódhat helyhatározó. Ehhez a ponthoz célszerűen kapcsolódnak az utána következő példák. Házi feladatként a tanulók a példatár további, más szempontú bővítését kapták. Ebben az esetben tehát a csoportos foglalkoztatást az indokolta, hogy igen sok példán, sok szempontból tudtuk bemutatni a tanulóknak a nyelvi tényt. 42