Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Mindezek a tényezők, a helyzet illúziókkal teli, szubjektivista és voluntarista megítélése vezettek oda, hogy a Bessenyeitől Kölcseyig és Széchenyiig képviselt herderi vonal leszorult, és a liberálisok politikai nemzet-koncepcójának jutott a pálma. így haladt azután a magyar nemzetfogalom a liberálisok áltál meghatározott pályán 1848-ig, majd azután 67-ig, illetőleg 68-ig, amikor is a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában hozott 44. törvény bevezetőjében klasszikus megfogalmazáshoz is jutott: „Magyarország összes honpolgárai... politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan, egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja" [22/a], Nem mulaszthatjuk el hangsúlyozni, hogy az ország minden lakójára kiterjedő nemzet fogalma, az egy Széchenyi kivételével, aki ebben a tekintetben messzebb látott kortársainál [23], az egész magyar politikai világot áthatotta. Az 1830-as evektől a magyar politikai élet kiemelkedő képviselői nyilvánosságnak szánt — mintegy ünnepélyes — nyilatkozatokban szinte sorra, egymás után tették le mellette a voksot. Deák Ferenc 1839-ben az alsótáblán jelentete ki, hogy „a horvát nem külön nemzet", hanem csak „filii nativi" [24], Gorove István 1842-ben megjelent „Nemzetiség" c. munkájában ugyancsak azt juttatta kifejezésre, hogy: „E hazában magyar nemzetiségnek kell létezni" [25]. Ugyanő hangoztatta, hogy az ország népeit „a jog, és szabadság, az alkotmány által" egy nemzetté kell egyesíteni [26], József nádor 1843-ban a felsőtábla ülésén hangoztatta, hogy az országban „nincs más nemzet, mint a magyar" [27]. Kossuth Lajos pedig 1847-ben jelentette ki, hogy a magyar szent korona alatt sohasem fog más nemzetet elismerni, mint a magyart, ámbár tudomásul veszi, hogy az országot különböző fajokhoz és nyelvekhez tartozó emberek lakják [28]. Majd 1866-ban, amikor a politikai nemzetfogalom ismét támadások kereszttüzébe került, Deák Ferenc szögezte le: „Magyarországon a politikai nemzetiség éppen úgy magában foglalja a románokat, mint a magyarokat, éppen úgy a szerbeket, mint a tótokat." ,, . . . mi annak: ,magyar nemzet' mindig azt az értelmet adtuk, hogy Magyarország politikai nemzetisége egy, mely magába foglal minden más nemzetiséget" [29]. Bár az eddigiekből világos, hogy a politikai nemzetfogalom az ország minic:: lakójára kiterjedt, és nyelvre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit a magyar nemzet fogalmába ölelt, aki csak magyar állam határain belül élt, s elméletileg a magvar rendi, másfelől a francia felvilágosodás nemzetszemléletében gyökeredzett, nem zárhatjuk fejtegetéseinket anélkül, hogy röviden meg ne világosítanánk, hogy hogyan kapcsolódott az egyikhez, és hogyan a másikhoz. Azt hiszem helyes úton járunk, ha elfogadjuk történetírásunknak azt a megállapítását, hogy az előbbiből, ti. a rendi nemzetszemléletből merítette azt az alapgondolatot, hogy a nemzet meghatározása szempontjából nincs jelentősége az etnikumnak. Ez a gondolat már évszázadok óta készen állott a magyar rendi nemzetszemléletben. A liberálisok tehát a politikai nemzetfogalom megalkotása alkalmával valójában nem tettek mást, mint azt, hogy ezt az alaptételt a polgári jogegyenlőség alapján újrafogalmazták. Vagyis: mint ahogy előbb mindenkit a nemzethez tartozónak tekintettek, aki csak a nemesi 22* 339