Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

meg. 1946 tavaszán a kommunista párt vezette baloldali erők szervezett ellentámadása következtében mind szélesebb tömegek előtt lepleződött le a reakció, és erősödtek a népi demokrácia erői. 1946. május 3-án sor került a P. Kiss Szaléz által Gyöngyösön és környékén létrehozott ellenforradal­mi összeesküvés leleplezésére is. A terrorista banda népellenes tevékeny­ségének nyilvánosságra kerülése alkalmat nyújtott a reakció befolyása alatt álló és megtévesztett fiatalság közötti hatékonyabb felvilágosító munkára. A MADISZ kellő időben igyekezett az eseményekre reagálni. Május 12-re összehívták a MADISZ megyei konferenciáját. A konferencia a demokratikus ifjúsági szervezetek együttes politikai fellépését javasolta a reakciós ifjúsági szervezetek ellen [21]. A baloldali ifjúsági szervezetek elfogadták a MADISZ javaslatát. A közösen megfogalmazott nyilatkozat nemcsak a P. Kiss Szaléz-féle összeesküvést ítélte el, hanem „erélyesen követeli a jobboldali ifjúsági szervezetek, mindenekelőtt a KEDIM és a KALOT betiltását" is [22], Az összeesküvésből levonható tanulságokkal az MKP megyei vezető szervei is foglalkoztak. A május 22-én megtartott megyei pártválasztmányi ülés nyomatékkal hívta fel a pártszervezetek fi­gyelmét, hogy az összeesküvés leleplezését fel kell használni a jobboldali befolyás alatt álló fiatalok felvilágosítására és megnyerésére, az ifjúság körében végzendő politikai munka megjavítására [23], 1946 májusában és júniusában a megye demokratikus ifjúsági szerve­zetei tüntetéseken és gyűléseken követelték a reakciós ifjúsági szervezetek felosztását. Ilyen megmozdulásra került például sor Gyöngyösön, Gyön­gyössolymoson, Nagyrédén, Verpeléten és Hevesen [24]. A legnagyobb sza­bású tüntetést Heves községben rendezték. Itt június 19-én parasztifjúsági nagygyűlést hívtak össze, amelyre a környező községekből is több száz fiatal beutazott. A gyűlés előadója Non György, a MADISZ főtitkára volt. Beszédében az ország újjáépítésére, az egységre és a reakció elleni közös harcra szólította fel a falvak ifjúságát [25]. A reakció elleni harc a többi ifjúsági megmozdulásokon, is összefonódott a gazdasági problémák megol­dásának követelésével. A gyöngyösi ifjúság követelései között szerepelt például a drágaság megszüntetése, a jó pénz megteremtése és a fiatalok munkalehetőségeinek biztosítása. A fiatalság e követelések megvalósítá­sáért nemcsak saját rendezvényein, hanem a Kommunista és Szociálde­mokrata Párt által szervezett gyűléseken is hangot adott [26], A demok­ratikus ifjúság akciói segítették azt a harcot, amelyet a baloldali erők a reakció ellen folytattak. Részesei voltak annak a küzdelemnek, amely a demokráciaellenes tevékenységet folytató ifjúsági szervezetek ellen or­szágos méretekben is folyt. Erre támaszkodva, 1946 nyarán Rajk László belügyminiszter kormányrendelettel feloszlatta a reakciós egyházi ifjúsági szervezeteket: az Emericana-t, majd a KALOT-ot, a KALÁSZ-t és a Cser­kész Szövetséget [27]. Az 1946 tavaszán zajló osztályküzdelmek során új politikai szervezettel gazdagodott a megye demokratikus ifjúsági mozgalma. Megalakultak a mun­kásifjúság első egységes rétegszervezetei, a SZIT-szervezetek. A Szakszer­vezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom szervezése országos méretekben 1945 nyarán vette kezdetét [28]. Alapját a szakszervezetekben működő if­júmunkáscsoportok alkották, s e keretet szélesítve fokozatosan jöttek létre 320

Next

/
Oldalképek
Tartalom