Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

tiszta és hangos ez a ropogás, ez a zengés, és valami rég feledett szívfacsaróan édes titokra emlékezteti a lányt. Nem néz se jobbra, se balra, egyre messzebb kerül a háztól, felkaptat egy dombra, s látja alant a befagyott tengert a látóhatár szélén, a víz jégmentes sötét sávját, látja mint világosodik fokozatosan körös-körül minden, s aztán végre felbukkan a ködösen fehér, bágyadt fényű nap" [7]. Az író A szarvasagancs-ban csak felvázolja — főbb vonásaiban — egy érésben levő tizenhat éves lány kusza lelkivilágát, aki támpontokat keres magának, de nem mond ki semmit megfoghatóan az író. A fiatalság, a boldogságvárás és a visszaszerzett egészség — mindez reményteljes program a serdülő lány számára. Közvetve ábrázolja Kazakov a lány csapongó érzésvilágát, s még az érzések pontos megnevezését is elkerüli. Ez az álmodozó, bizonytalan, de szívet-lelket bizseregtető lelkiállapot nagyrészt általános tizenhat éves korban, ezért az író hősnőjének nem is ad nevet, hiszen névtelenül egy egész korosztályt képvisel. Ezek a lánykák bár még tétovák, sőt félénkek, de mindannyian titkon várnak valakire és valamire. Ezt a sok tekintetben homályos, zavaros s végeredményben, kiforratlan lelkivilágot nagyszerű művészi fogásokkal érzékeltette az író. Kétségtelen, hogy az elbeszéles helyenként magán viseli az író követésre méltónak ítélt mestereinek stílusnyomait, s a virtuóz ismétlés itt-ott elnyomja a kazakovi hangot. Nagibin [8] szerint az elbeszélés erősen Bugyin művészetére emlékeztet. Bár A szarvasagancs nem mentes bizonyos hatásoktól, egészében véve mégis a jellegzetes kazakovi ábrázolásmód az uralkodó. A természet emlékezésre késztető erejét bizonyítja a Vadászaton (Ha oxore) c. elbeszélésével. Az apa, Pjotr Nyikolájevics, végigjárja fiával azokat a nevezetes helyeket, ahol egykor ő is az apjával vadászgatott. Fájdalmas nosztalgiával eleveníti fel az egykori eseményeket, szokásokat. A természet is nagy átalakuláson ment át azóta, nemcsak a reminiszcenciákban feloldódó apa, aki homályosan megsejti azt, hogy a megváltozott természeti képek legalább olyan nagyszerű élmények fonásává válhatnak a fia számára, mint amilyen gazdag érzéseket váltott ki belőle egykor a már csak emlékeiben élő ismert táj. Ez az elbeszélés is, akárcsak A szarvasagancs, elsősorban kitűnő hangulatmegragadó erejével s elbűvölő természeti képeivel hívja fel magára a figyelmet. Az Éj (HOME

) c. rövid elbeszélésének jóformán nincs cselekménye. Az éj szépségét, döbbenetes varázsát, félelmet keltő neszeit igyekszik megragadni az író. A tábortűznél üldögélő emberek csak a keretet adják meg, az elbeszélés főszereplője maga a fenséges, komor éj. Nagyszerű a novella befejezése, amely a közelgő hajnal képét villantja fel. „Keleten pirkadt, és zöldesen meg-megcsillámlott az ég. Harmat hullott, felfrissült a levegő. Kibontakoztak a fák körvonalai. Nem, nem volt még világos, de minden perccel jobban látszottak a bokrok, ágak, fenyők, sőt még a tobozok is. Véget ért az éj, s beköszöntött a kora hajnali szürkület, a pirkadatnak az az órája, amikor a falusi kakasok rekedten kukorékolnak egyet, és még álomba merülnek" [9]. 294