Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

A nyelvjárásokkal szorosan összefügg a jiddis szabványosításának problémája. Volt idő, amikor a jiddis szabványosításának a tervét sok nyelvész megbélyegezte, mint a tanár beavatkozását olyan ügyekbe, melyeket a természetre kellene bízni, és ezért méltatlanok a tudományos megfigyelésre. De ez tévedés. Minden nyelv egy kultúra hordozója, de úgy látszik, hogy csak egy szabványosított nyelv válhat a civilizáció hordozójává, és az valóban a nyelvész hatáskörébe tartozik, hogy megtalálja annak a módját, mi az, ami a nyelvnek ilyen jelleget kölcsönözhet. Sok okunk van annak feltételezésére, hogy a szabványosítás a nyelvészet törvényes tárgya, és erre a jiddis is szolgáltat néhány tanulságot. Az ójiddis korszakban a jiddis irodalom gyarapodásával kifejlődött egy oly irodalmi eszköz, amely kiszolgálta az egész nyelvközösséget, tekintet nélkül a nyelvjárásbeli különbségekre. Legrégibb szakaszaiban két alapvető típust ismerhetünk fel, mindkettő meglehetősen egyszerűsített és mindkettő fejlett stílussal rendelkezik, tehát jelentősen különbözik a beszélt nyelvtől. Az egyiket a bibliai héber és a liturgia szerint, a másikat a középfelnémet lovagi költészet nyelve szerint formálták. Ahogy múlt az idő, a két típus közelebb került egymáshoz és a beszélt jiddishez. Ennek az ún. első irodalmi nyelvnek egy formája sem volt szóbeli közlésre szánva, de írásban a könyvek százaiban használták egész a XVIII. századig, és bár ez a nyugati típusú beszélt változatokon alapult, a keleteurópai jiddist beszélők által is használatban volt, akik egyre inkább kiemelkedő szerepet játszottak az irodalmi életben, Amikor azonban a közép-jiddis korszak végén a nyelvközösség súlypontja eltolódott nyugatról a kelet-európai jiddisre, a régi irodalmi eszköz eltűnt, és megjelent a másik irodalmi nyelv. Ez az új nyelvi eszköz a közép- és keleti nyelvjárásokon alapult. Ez az új köznyelv szintén úgy indult útjára, hogy csakis az írás céljait vette figyelembe. A szerzők megpróbálták elkerülni a nyelvjárási sajátosságokat, hogy minél szélesebb tömegekhez jussanak el. Mégis végül ez a szerény egyezményes képződmény lett kiindulópontja a szabványosításnak mind az írott, mind a beszélt nyelv szintjén. Ezt az átalakulást a keleteurópai zsidó közösségekben végbement mélyreható társadalmi változások okozták, amelyeket végül az ipari forradalom siettetett. A változások igazi magyarázatát azonban mind ez ideig nem tárta fel teljesen a tudomány. A zsidók elszigeteltségének, valamint a nem zsidó környezet asszimiláló hatásának a megmagyarázásánál rendszerint a „középkori gettó" körülményeire és a „felvilágosodás" eszméire szokás hivatkozni. Csakhogy a zsidók sohasem voltak elszigetelve a külvilágtól teljesen, és ha más bizonyítékunk nem is volna erre, magának a jiddisnek a léte igazolja e tényt. Ha a Közép-Rajna területére érkezett új zsidó bevándorlók el lettek volna szigetelve a környezetüktől, akkor a jiddis német komponensei nem rendelkezhettek volna jelenlegi arányukkal. Nem volt soha olyan korszak sem, amikor a német hatása a koterritoriális jiddisre megszűnt volna. Inkább azt mondhatjuk, hogy az elszigeteltségnek nem az asszimiláció volt az alternatívája, hanem a szeparatizmus, egyfajta különállás. A zsidók önálló kultúrcsoportot alkottak és ez az önállóság a úddisben is visszatükröződik. Ha nem lett volna meg ez a szeparatizmus, 258